Pesti Srácok

A klímavédelemről egyeztettek a V4-országok képviselői

null

A Fit for 55, azaz az Irány az 55 százalék nevű, komplex uniós klímavédelmi javaslatcsomagról rendeztek sikeres egyeztetést a V4-országok – hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az egyeztetést követően. A kibővített ülésen részt vett Románia és Bulgária képviselője is a V4-ek mellett.

– tette hozzá. Kiemelte: megjelent az a javaslat a bizottsági csomagban, hogy a szén-dioxid-kibocsátás költségeit kiterjesztenék a lakossági, illetve a közlekedési szektorra is.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A magyar kormánynak kiemelten fontos, hogy ne a magyar családok fizessék meg ezt a terhet, hanem azok a nagy szennyezők, akik ezért a szén-dioxid-kibocsátásért felelnek. Ezt a többi V4-ország, illetve Románia és Bulgária is támogatták. Ebben jó eséllyel közös V4-es álláspontot tudnak majd képviselni – közölte. Steiner Attila ismertette: a találkozó másik fő célja az volt, hogy a novemberben Glasgow-ban megrendezendő klímakonferenciáról egyeztessenek, és felkészüljenek. Az államtitkár szerint ez is eredményes volt; sok, a régiót is összekötő közös pont van. Példaként említette a szén kivezetésének levezénylését és az igazságos átmenetet. Az elektromos közlekedés fejlesztéséről is egyeztettek. Közlése szerint az egyeztetések a jövőben is folytatódnak, többek között majd a finanszírozásról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még