szén-dioxid-kibocsátás
A klímavédelemről egyeztettek a V4-országok képviselői
A Fit for 55, azaz az Irány az 55 százalék nevű, komplex uniós klímavédelmi javaslatcsomagról rendeztek sikeres egyeztetést a V4-országok – hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az egyeztetést követően. A kibővített ülésen részt vett Románia és Bulgária képviselője is a V4-ek mellett.Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja
Elindul az Országfásítási Program hétfőn; a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több, mint 550 hektár új erdőt telepítenek; ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium. A közlemény hangsúlyozza: a kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt.A szén-dioxid kőzetben való tárolásának lehetőségét vizsgálják svájci kutatók
Szén-dioxidot pumpálnak a Jura-hegység mélyén fekvő kőzetekbe svájci kutatók, azt vizsgálva, hogy az üvegházhatást okozó gázt vajon el lehet-e zárni ezzel a módszerrel, megakadályozva, hogy tovább erősítse a klímaváltozást. A környezetvédő szervezetek, köztük a Greenpeace azonban aggódnak, hogy a projekt eredményeit esetleg sokan úgy értelmezik majd, mint "lehetőséget a további szennyezésre", és a technológia elterelheti a figyelmet a károsanyag-kibocsátás visszaszorítását célzó erőfeszítésekről.Az autóipar irreálisnak tartja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére kitűzött célt
Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a hétfőn este Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig. Hangsúlyozták egyúttal, feltétlenül szükséges lenne, hogy az uniós tagországok minden tőlük telhetőt megtegyenek az alternatív hajtású járművek terjedését elősegítő infrastruktúra kiépítése érdekében.Juhász Árpád: Az ázsiai országok hatalmas szénvagyona tovább növelheti a szén-dioxid-kibocsátást
Tovább nőhet a legnagyobb légkörszennyező országok, elsősorban India és Kína széndioxid-kibocsátása, mivel erőműveik közül sok még csak mostanában áll üzembe - mondta Juhász Árpád geológus az M1 csatorna vasárnap délelőtti műsorában. A geológus megjegyezte, hogy a Föld légkörében a szén-dioxid mennyisége eléri a 37 milliárd tonnát.Világszerte romlott az országok teljesítménye az éghajlatváltozás elleni harcban
Magyarország a 42. helyezést érte el a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutatóban (CCPI 2019), amelyet hétfőn tettek közzé Katowicében, az ENSZ 24. klímacsúcsán. A CCPI szerint világszerte romlott az országok teljesítménye - közölte a Levegő Munkacsoport. A CCPI tizennégy éve 14 kategóriában pontozza 56 ország és az Európai Unió éghajlatvédelmi teljesítményét. Kedvezőnek ítélték, hogy az elmúlt évtizedek során jelentősen csökkent Magyarország szén-dioxid-kibocsátása - bár az utóbbi néhány évben ismét emelkedésnek indult.Ajánljuk még














