Pesti Srácok

A nagykoalíciós időszaknak vége Németországban - Szoros eredmény várható a választáson

A nagykoalíciós időszaknak vége Németországban - Szoros eredmény várható a választáson

Szoros eredmény várható a németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a vasárnapi voksolás előtt megjelent utolsó felmérések szerint. A legtöbb szavazatot a legnagyobb valószínűséggel a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) gyűjti össze, amely az utóbbi napokban készített közvélemény-kutatások szerint 24-26 százalékos eredményre számíthat.

A második helyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége végezhet. A jobbközép pártszövetség választói támogatottsága a kampányhajrában emelkedett, 19 százalékról a 21-25 százalékos sávig. A közvélemény-kutatások alapján az eddigi kettő helyett három partnerre lehet szükség parlamenti többséggel rendelkező kormány megalakításához.

A kampányban tett kijelentések alapján az eddigi kormánypártok - azaz a CDU/CSU és az SPD - nem kívánják a következő ciklust is együtt tölteni kormányon. Az SPD szerint a CDU/CSU-nak ellenzékben kell "kipihennie" a kormányon töltött utóbbi 16 évet, a CDU/CSU pedig nemigen hajlandó kisebbik partnerként kormányozni a szociáldemokratákkal. Így SPD-CDU/CSU plusz egy partner, vagy CDU/CSU-SPD plusz egy partner összetételű kormány nem valószínű. Leginkább az SPD, a 16-17 százalék körüli támogatottsággal rendelkező Zöldek és a 11-13 százalékon álló liberális Szabad Demokrata Párt (SPD) összefogása, a pártok színei (SPD: vörös, Zöldek: zöld, FDP:sárga) alapján közlekedésilámpa-koalíciónak nevezett kormányzati felállás tűnik valószínűnek. Azonban míg a Zöldek egyaránt nyitottak az SPD és a CDU/CSU felé, az FDP hagyományosan a CDU/CSU természetes szövetségese, és leginkább liberális konzervatívként jellemezhető programja jobban összeilleszthető a kereszténydemokraták törekvéseivel, mint a szociáldemokraták terveivel. Ezért elképzelhető, hogy vasárnap ugyan az SPD gyűjti össze a legtöbb szavazatot, de mégis a CDU/CSU alakít majd kormányt, méghozzá a Zöldekkel és az FDP-vel.

A pártok színei (CDU/CSU: fekete) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett együttműködés legfőbb feltétele, hogy a CDU/CSU ne szenvedjen nagy vereséget, hanem legfeljebb néhány százalékponttal maradjon le a szociáldemokraták mögött, mert a "királycsináló" szerepébe kerülő liberálisok nem emelnének a kancellári tisztségbe olyan politikust, aki egyértelműen a választás vesztese. A CDU/CSU-nak, illetve a pártszövetség kancellárjelöltjének, Armin Laschetnek a felmérések alapján jó esélye van arra, hogy szorosan az SPD mögött végezzenek.

PestiSracok facebook image

A Bundestagba várhatóan ismét hét párt kerül be. Az SPD, a CDU, a CSU, a Zöldek és az FDP mellett a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak, amely 10-12 százalékos eredményre számíthat, valamint az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal), amely éppen az 5 százalékos bejutási küszöb feletti eredményt, 6 százalékot érhet el.

A Bundestag többi pártja által egyöntetűen szélsőségesnek tartott AfD-vel egyetlen politikai szereplő sem kíván együttműködni. Az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal hajlandó lehet kormányra lépni az SPD-vel és a Zöldekkel, de a kül-, és biztonságpolitikai nézetek közötti ellentétek miatt kevéssé valószínű egy - ugyancsak a pártok színei (Baloldal:vörös) alapján elnevezett - vörös-zöld-vörös koalíció.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?