Pesti Srácok

Betiltották a Szcientológia Egyház tevékenységét Oroszországban

null

Az orosz főügyészség nemkívánatosnak nyilvánította a „World Institute of Scientology Enterprises”, vagyis a Szcientológus Vállalkozások Nemzetközi Intézete (WISE), valamint a „Spirituális Technológia Egyháza” tevékenységét Oroszországban – közölte pénteken a hivatal sajtószolgálata. A RIA Novosztyi a főügyészséget idézve azt írja: a szervezetek munkája veszélyt jelent az Orosz Föderáció biztonságára.

– közölte a RIA Novosztyival pénteken a bűnüldöző és ellenőrző hatóságok egyik forrása. A források szerint a két szervezet nem ritkán szélsőséges tevékenységet folytat, elfedve valós jogi státuszát. A lelkiismereti és vallási egyesületek szabadságáról” szóló szövetségi törvényben meghatározott eljárást megkerülve működnek Oroszországban, „jelentős károkat okozva az állampolgároknak” – olvasható a hírportálon, amelynek forrásai szerint a tevékenység mögött olyan pénzmozgások történtek, amelyek egyes cégeken keresztül külföldre kerültek. A „nemkívánatosnak” nyilvánított szervezeteknek – a törvények szerint – fel kell számolniuk működésüket Oroszországban, az ezzel szembehelyezkedő működtetők és tagok börtönbüntetéssel is sújthatók.

Forrás: v4na.com; Fotó: MTI/Bruzák Noémi (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.