Pesti Srácok

Dobrev alkotmányellenes uszítása már Karácsonynak se tetszik – "Politikai humbug Klára legfőbb ígérete"

null

Igazolódik a tézis, miszerint a baloldal már eldöntötte, hogy Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük. Erre utal az is, hogy a főpolgármester, még ha finoman is, de a pénteki vita során neki mert menni Dobrev Klára alkotmányellenes elképzeléseinek. Persze, szombaton már megmagyarázta.

Az RTL-en közvetített előválasztási "vita" második fordulójában Karácsony Gergely humbugnak nevezte Dobrev Klára újabb alkotmányellenes kirohanását. Bár a baloldali jelöltek eddig egybehangzóan kijelentették, hogy feles többséggel fogják megváltoztatni az Alaptörvényt, több jogász is rávilágított, hogy a "jogállam hívei" ezáltal alkotmányos válságot idéznének elő. Dobrev Klárát ez látszólag továbbra sem zavarja, azonban a főpolgármester kissé finomított a stílusán és beismerte, hogy ezt még ők sem gondolhatják komolyan. Úgy tűnik azonban, hogy a kijelentést túl erősnek tartották a Szemlőhegyen, és Karácsony közösségi oldalán magyarázkodni kényszerült:

– írta bejegyzésében a főpolgármester, aki azt is belátta, hogy nincs egyetlen mérvadó jogász Magyarországon, aki Dobrev Klára javaslatával egyetért. A terjedelmes posztban Karácsony Gergely természetesen elismételte az ellenzéki mantrát, miszerint Magyarországnak "nincs valódi alkotmánya", de elismerte, hogy egyszerű feles törvénnyel nem hozhatnak új Alaptörvényt. Mint írta:

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.