magyarország alaptörvénye
Márki-Zay szerint sok ostobaság és tahóság olvasható az Alaptörvényben, ezért azt alkotmányellenesen is lehet módosítani
Joghallgató egyetemisták látták vendégül Márki-Zay Pétert a Mozaik Kör szervezésében szerdán este, ahol több más téma mellett a feles többséggel való alkotmányozás témaköre is felvetődött. Ilyen témák mellett nem csoda, hogy az eseményt teljes médiakarantén mellett tartották meg, hiszen a baloldal közös jelöltje mindig megörvendezteti egy-két csemegével hallgatóságát. Nem történt ez másképp a szerdai előadáson sem, ahol megtudhattuk MZP-től, hogy az Alaptörvénybe „sok ostobaság és tahóság” bekerült – értsd, férfi, nő, család a „jobboldali” miniszterelnök szerint –, ezért pedig az ellenzék esetleges győzelme esetén simán alkotmányozhatnának feles többséggel. Hogy ez – mint a jogászhallgató moderátor is felvetette – alkotmányellenes, így pedig a jogállamiságot is súlyosan sérti, az nem számít Márki-Zay szerint, mivel nincs demokrácia abban az országban, ahol ők terveznek kormányra kerülni. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.