Pesti Srácok

A háború miatt az alaptörvény módosítása várható

A háború miatt az alaptörvény módosítása várható

A Fidesz-KDNP ismét kétharmados, tehát alkotmányozó szavazattöbbséget eredményező győzelmet aratott az április 3-i országgyűlési választáson. Gulyás Gergely már a voksolást követő első kormányinfón bejelentette, hogy az orosz–ukrán háború miatt ismét módosítani fogják az alaptörvény különleges jogrendekre vonatkozó paragrafusait – idézte fel az infostart.hu

Az Országgyűlés kormánytöbbséggel legutóbb 2020 decemberében módosította az alaptörvényt, akkor írták bele a jogszabályba, hogy az apa férfi az anya pedig nő, ezért elsikkadt az a változtatás, hogy a különleges jogrendnek számát 2023-as hatállyal 6-ról 3-ra csökkentik. Most ugyanis létezik rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás és veszélyhelyzet.

Hadiállapot, szükségállapot és veszélyhelyzet

Jövő évtől azonban már csak a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet marad meg, a legutóbbi van most érvényben a koronavírus járvány miatt. A portál emlékeztetett rá, hogy az alaptörvény módosítások következtében mindig több másik jogszabályt is meg kell változtatni, így volt ez legutóbb is, amikor például a honvédelmi törvény kellett hozzáigazítani az alkotmányhoz.

PestiSracok facebook image

– mondta Gulyás Gergely.

– tette hozzá a miniszter.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a kormány reméli, hogy nem kell éljen ezzel az eszközzel, de ezt a lehetőséget a mindenkori kormánynak meg kell teremteni. Mivel a szakértők és a politikusok egybehangzó véleménye szerint az orosz–ukrán háború akár még évekig eltarthat nem kizárt, hogy a következő kormány ciklus nagy részét ismét veszélyhelyzetben a kormány jogalkotási hatáskörét a lehető legszélesebb körben kitágító rendkívüli jogrendben tölti el az ország.

Forrás: infostart.hu; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.