Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán: a baloldal alkotmányos válsággal fenyeget

Ifj. Lomnici Zoltán: a baloldal alkotmányos válsággal fenyeget

Aki a mostani alaptörvény vagy a kormánypártok legitimációját vitatja, az egyúttal a 2012 előtt hatályos jogszabályok érvényességét és hatályosságát is vitatja – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatban, amely szombaton jelent meg. A szakértő egyebek között arra reagált, hogy a baloldali miniszterelnök-jelöltek legutóbbi vitájukon megerősítették: győzelmük esetén akár feles többséggel is "kukába dobnák" a hatályos alaptörvényt, mert az "illegitim".

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta, hogy az alaptörvény elfogadásához vagy módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– tette hozzá. Úgy vélte, az alkotmány elfogadása teljes mértékben megfelelt az azt megelőzően hatályos alkotmány előírásainak – hangoztatta a szakértő, kiemelve azt is, hogy a parlament összetételét ráadásul akkor még nem is a mostani – a baloldal által kritizált – választójogi törvény (Vjt.) alapján határozták meg, hiszen a Fidesz–KDNP-kormány 2010-ben az 1989-es, régi Vjt. alapján kapott kétharmados felhatalmazást, ezzel alkotmányozó többséget szerezve a nemzet házában.

A Századvég szakértője arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jogosulatlanul használhatta 2014-ig az egyetemi adjunktusi címet parlamenti vagyonnyilatkozataiban, ugyanis a felsőoktatási törvény kimondja, hogy az egyetemi alkalmazás megszűnésével párhuzamosan megszűnik az érintett munkaköri cím használatának a joga is.

– tette hozzá ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.