Kereszténység és magyarság kézenfogva járja a történelem útját - kövesse a PS-en az eucharisztikus kongresszus gyertyás felvonulását (Élő!)
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előtti napján a katolikus hívők a Kossuth térről kiindulva a Hősök teréhez vonulnak, ahol vasárnap Ferenc pápa mutat be ünnepi misét. A gyertyás felvonulásról a PestiSrácok.hu és a PestiTV stábja élőben is bejelentkezik 19 órától.
Magyarország másodszor ad otthont a katolikus világeseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt. Az első eucharisztikus kongresszust 1881-ben tartották az észak-franciaországi Lille-ben. Az elmúlt másfél évszázadban a mozgalom világméretű rendezvénnyé nőtt, kezdetben évente, majd kétévente, az utóbbi évtizedekben négyévenként más-más kontinensen tartják meg.
Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén - a katolikus egyház tanítása szerint - Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.
