Pesti Srácok

Kibertámadások érték az orosz választási bizottság honlapját

null

Vasárnap közép-európai idő szerint 17 órakor a részvételi arány elérte a 45,15 százalékot az orosz parlamenti választásokon – közölte Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság vezetője. Kijelentette, hogy a választási bizottság honlapját példátlan túlterheléses támadások érték. Ezeknek fele – mint mondta – az Egyesült Államokból, egynegyede Németországból, 10 százaléka Oroszországból, öt százaléka pedig Kínából indult ki.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet a Rosszija 24 hírtelevízióban elmondta, hogy tájékoztatta a Fehér Házat az orosz választások ellen amerikai területről indított kibertámadásokról. Hozzátette, hogy az amerikai fél figyelemmel viszonyult a problémához, és további felvilágosítást kért.

Szabálytalan szavazatok

Pamfilova bejelentette: Oroszország hat régiójában nyolc helyszínen erősítették meg, hogy az urnákba szabálytalan szavazatokat tömtek. Az incidenseket Adigeföldről, Brjanszk, Ivanovo, Kemerovo, Moszkva és Szaratov megyében jegyezték fel. A tisztségviselő szerint 45 szavazóhelyiségben összesen 7465 szavazólapot nyilvánítottak érvénytelennek, különböző okok miatt, Adigeföldön, Baskíriában, Kalmükföldön, Mordvinföldön, a Kamcsatkai területet, valamint Brjanszk, Ivanovo, Kemerovo, Leningrád, Moszkva, Szamara, Uljanovszk, és Cseljabinszk megyében, valamint a fővárosban.

PestiSracok facebook image

Súlyos jogsértést nem tapasztaltak

Mihail Davidov, az orosz belügyminisztérium közrendbiztosítási főcsoportfőnökségének vezetője kijelentette, hogy a tárca a választás lebonyolítása alatt súlyos jogsértést nem tapasztalt. Közölte, hogy a kampány kezdete óta mintegy 5800 bejelentés érkezett, kevesebb, mint 2016-ban.

Oroszországban a jogosultak péntektől vasárnapig szavazhatnak a 450 fős szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Az első eredményeket vasárnap este, közép-európai idő szerint 20 óra, a kalinyingrádi szavazókörzetek bezárása után fogják nyilvánosságra hozni. A szövetségi törvényhozásival egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is. Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot is tartanak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Musa Sadulayev

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.