Pesti Srácok

Novák Katalin: az emberi életet védeni kell

null

Az emberi élet védelmének fontosságáról beszélt a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő, Immánuel Otthon és Iskola új épületének ünnepélyes átadásán. A létesítményben hetven fogyatékkal élő gyereket látnak el.

Az emberi életet a fogantatástól védelem illeti meg, védeni kell minden körülmények között. Akkor is, ha csak kevéssé szembetűnő, vagy teljesen látható az élet és a test tökéletlensége – mondta Novák Katalin. A család erőforrás, tehát védeni kell, akkor is, amikor nehézségei vannak, és akkor is, amikor látszólag könnyebbek a hétköznapjai – fogalmazott a miniszter. Novák Katalin elmondta, a magyar kormány anyagi támogatást nyújtott az otthon bővítéséhez. Ez is csak töredékében tudja kifejezni azt a munkát és szolgálatot, amelyet az otthon alkalmazottai végeznek. Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke igei köszöntésében arról beszélt, hogy olyan tér, terület és "megtestesülés" nyílt, ahol Isten lehetőséget nyit a cselekvésre. Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő az elfogadás, a szeretet és a türelem fontosságáról szólva azt mondta, ezekről a fogalmakról ebben az intézményben lehet a legtöbbet tanulni.

– mondta. Az Immánuel Otthon és Iskola a gondoskodó Debrecen legszebb és legfontosabb értékei közé tartozik - mondta Papp László, a város polgármestere. Kifejtette, az ott dolgozók naponta megkísérlik a rájuk bízott gyerekeknek megmutatni, hogy az élet rengeteg örömöt tartogat a számukra, és azt, hogy nincsenek elveszve, ők és szüleik nem maradnak támasz nélkül az elsőre talán reménytelennek tűnő helyzetben. A város és az egyházak közötti jó kapcsolatra utalva a polgármester elmondta, 72 ezer debreceni diák közül 8900 gyerek jár egyházi fenntartású oktatási intézménybe, így Debrecen a felekezeti oktatás szempontjából is sokszínű kínálatot nyújt. Az idén harmincéves Immánuel Otthon és Iskola új épületének építési költségéhez több mint 1,1 milliárd forintot a Bethlen Gábor Alap biztosított, 500 millió forintot pedig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el az oktatási intézmény. Győri Zsófia igazgató tájékoztatása szerint a korábban szintén iskolaként használt, hatezer négyzetméter alapterületű, korszerű tantermekkel, terápiás helyiségekkel, sószobával, tornateremmel és játszóudvarral felszerelt épületben 84 férőhely áll rendelkezésre. Jelenleg hetven, halmozottan fogyatékkal élő gyereket és fiatalt gondoznak. Az iskola másik, Pacsirta utcai épületében ötven ellátottról gondoskodik az intézmény hatvannyolc dolgozója. Az eseményen köszöntőt mondott Oláh István, a Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora, áldást mondott Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.