Pesti Srácok

Óriási az érdeklődés a vadászati világkiállítás iránt

Óriási az érdeklődés a vadászati világkiállítás iránt

Bár a balliberális médiában kongó termekről és érdektelenségről írnak, a valóság az, hogy már az első két napon több ezer látogatót fogadott a budapesti Egy a Természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás. Minderről Gulyás Andrea, a rendezvény kiemelt ügyekért felelős igazgatója számolt be az M1 aktuális csatornán.

Gulyás Andrea kiemelte: a világkiállítás nemcsak a szakmának szól, a laikus érdeklődőket is számos rendezvény várja, így például a hagyományos vadászati módokat bemutató pavilon. A hagyományos vadászati módok az agarászat, a solymászat, az íjászat és az elöltöltő fegyverrel történő vadászat. A pavilonban van például úgynevezett sólyomszimulátor, amelyen egy sólyom szemével nézhető meg a magyar táj. A pavilon tematikájához kapcsolódva gyakorlati bemutatókat is láthatnak az érdeklődők a Kincsem parkban. A szakember kiemelte:

A kiállításon helyet kap a vadgasztronómia is, a rendezvény célja a vadhúsfogyasztás népszerűsítése – tette hozzá. Gulyás Andrea elmondta: számos kulturális rendezvény, kiállítás, koncert és előadás kapcsolódik a vadászati világkiállításhoz, amely még két hétig várja a látogatókat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.