Pesti Srácok

Politikai Hobbista – Márki-Zay Péter és Nicolae Ceaușescu úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás (Videó!)

Politikai Hobbista – Márki-Zay Péter és Nicolae Ceaușescu úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás (Videó!)

Galla Miklós megkapta a Karinthy-gyűrűt, amit 1975 óta ítélnek oda évente a legkiemelkedőbb rádiókabarés személyiségeknek. Aztán visszavették tőle; az indoklás szerint a nyíltszíni meztelenkedése összeegyeztethetetlen a díj szellemiségével. A Hobbista véleménye szerint, ahogy Nagy Feró is teljesen megérdemelten kapott Kossuth-díjat, hiába mutatott be anno elefántot a színpadon (az adásból pontosan kiderül, mi ez), ugyanúgy Gallának is jár a díj, a Waczak szálló és a Monty Python magyar fordításáért, meg úgy általában a humoristaként nyújtott teljesítményéért. Hiába számított rá Gulyás Marci, az ellenzéki előválasztás propagandaharsonájának szerepét – és az ezzel járó Soros-pénzt – végül a 444 kapta. Képes lehet-e Budapest vezetése ellehetetleníteni az atlétikai világbajnokságot? Karácsony egyik helyettese, Kerpel-Fronius Gábor szerint ha jogilag nincs is lehetőségük erre, de politikailag van. Milyen szerencse, hogy az olimpia megfúrása után újra megpróbálhatják Magyarországot megfosztani egy jelentős országimázs-potenciállal és konkrét gazdasági haszonnal egyaránt kecsegtető, rangos nemzetközi sporteseménytől – ha már a focit kénytelenek szeretni, még ha szájhúzva is. Márki-Zay Péter és Nicolae Ceaușescu úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Persze a Robespierre-i őrült küldetéstudattal terhelt hódmezővásárhelyi polgármester fanatizált rajongói teljesen kiakadtak, hogy a bálványt valaki bántani merészeli. A második félidőben Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója ült be a Hobbista vendégfotelébe. Végre kielégítő választ kaphattunk az örök kérdésre: miért tévednek néha gargantuálisat a választási előrejelzéseikben, vagy épp miért közölnek olyan eredményeket, amikről maguk is tudják, hogy nem igaz. A legfrissebb, épp a napokban publikált pártpreferenciák is szóba kerültek, valamint az is, hogy a jövő évi választásokig hátralévő időszakban várhatóan hogyan igyekszik tematizálni a közbeszédet a kormány, és hogyan az ellenzék.

Nézze meg a Politikai Hobbista teljes adását a Pesti TV oldalára kattintva, amely előfizetés nélkül, egy egyszerű, kisméretű digitális antennával is elérhető bárhol az országban. A Pesti TV jelen van a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában és műholdról is fogható! A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.