Pesti Srácok

Tudománykritikus: balliberális véleményterror és kamutudományok uralták el az egyetemeket

null

„Őrület uralta el az egyetemeket” – állítja Peter Boghossian tudománykritikus, a Portland State University korábbi oktatója a Mandinernek adott interjújában. A portál felidézi, a magát klasszikus értelemben vett liberálisnak tartó Boghossian a Mein Kampfot feminista szöveggé átírva, kutyák közötti nemi erőszakról áltanulmányt készítve állított görbe tükröt a woke tudományokból, az amerikai egyetemeket eluraló szélsőbaloldali véleménydiktatúra elleni küzdelemre azonban lassan rámegy a karrierje.

Mint az interjúban elmondja, azt vette észre, hogy „a teljes őrület uralta el az egyetemeket”, melynek alapja „a rassz, a gender és a szexuális irányultság”. A folyamat elindulását kezdetben a kutatási tevékenység romlásával azonosította ezért írt egy kamutanulmányt „A koncepcionális pénisz mint társadalmi konstrukció”, amelyet aztán több másik is követett, amelyeket rendre publikálta feminista, genderszakos folyóiratokban. Boghossian felidézi, „az egyetemi világ ismét elvesztette az eszét, és elkezdtek panaszokat benyújtani ellenem ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy basszus, lehet, hogy itt valami gond van”. Úgy vélte, az egyetemeken teljesen eluralkodott a balliberális véleményterror, ezért logikusnak nevezte, ha Orbán Viktor „kiveszi az ideológusok alól a közpénzt”. Úgy fogalmazott,

Boghossian arról is beszélt, aki az Egyesült Államokban tudományos pozíciót akar, annak nagyon szerteágazó tevékenységet kell folytatnia, kezdve azzal hogy támogatást szerez a kutatásaihoz. Mint megjegyezte, bizonyos tudományterületeken sosem lehet leközölni olyasmit, ami „a morális ortodoxia ellen való”. Mint kifejtette,

PestiSracok facebook image

A professzor kiemelte, az Egyesült Államokban

Boghossian arra is felhívta a figyelmet, hogy egy hallgató 4-5 év múlva, amikor kilép a munkaerőpiacra, a szakmai életbe, magával viszi „az őrültséget, amit az egyetemen megtanult, a trigger warningokkal, a safe space-ekkel meg a mikroagressziókkal együtt”. Hozzátette, súlyos probléma lehet a tanárképzés, hiszen „az indoktrinált tanárok szépen visszamennek az általános iskolákba, és folytatják az indoktrinációt”. Megjegyezte, Orbán Viktor helyében foglalkozna ezzel a kérdéssel is. A professzor megoldási javaslatokat is tesz a tudomány balliberális ideológiák alól való felszabadulása érdekében. Úgy vélte, az erkölcsi érzéket kell megváltoztatni. Kifejtette,

Mint az áltudományokra utalva hozzátette,

Forrás: mandiner.hu; vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még