Pesti Srácok

Tulajdonképpen már csak Karácsony Gergely és Dobrev Klára versenyez a miniszterelnök-jelölt-jelöltségért

Tulajdonképpen már csak Karácsony Gergely és Dobrev Klára versenyez a miniszterelnök-jelölt-jelöltségért

Az ellenzéki látszat-előválasztás eredményei kezdenek teljesen körvonalazódni. Miközben már a DK-s Kálmán Olga is a főpolgármester ellen kampányol a Magyar Nemzet előzetes értesülései szerint a "verseny" lefutott: már csak Karácsony Gergely és Dobrev Klára közül kerülhet ki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelölt.

Teljesen világos, hogy kettős verseny van Karácsony Gergely és az "iszonyatosan nyomuló" Dobrev Klára között, Jakab Péter és Fekete-Győr András a nyomukban sincsenek, ők "mennek a kukába" – értékelték a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztást a Magyar Nemzet MSZP-s forrásai. Bár szerintük a "semmiből jövő" Márki-Zay Péter meglepően jól teljesít, a harmadik helyhez szükséges tizenöt százalékos támogatottságot ő sem fogja megszerezni. A Karácsonyt támogató szocialisták a lapnak elismerték, hogy a szombaton kezdődött előválasztás első napja egyértelműen Dobrevé volt. A DK-s jelölt fölénye pedig egészen a hét elejéig kitartott. A főpolgármester csak ezután kezdett felzárkózni hozzá, és mára vált kiegyenlítetté a kettejük közötti küzdelem. Arra a felvetésre, hogy mindez nem bizonytalanítja-e el őket Karácsony támogatásában, az MSZP-ben azt hangoztatták: ha ilyen magas marad a részvétel, az egyértelműen a főpolgármesternek kedvez, az előválasztás második fordulója pedig kifejezetten előnyös helyzetbe hozza őt. A várhatóan az első körben kieső Fekete-Győr András támogatóinak nagy része biztosan, míg az ugyanerre a sorsra jutó Jakab Péter szimpatizánsainak a többsége is inkább Karácsonyra szavaz majd, mint Dobrev Klárára. Mivel Márki-Zay Péter többször is egyértelművé tette, hogy nem örülne Dobrev győzelmének, várhatóan az ő támogatói is a főpolgármesterre voksolhatnak majd a végjátékban – vélekedtek a pártban. A Magyar Nemzet forrásai végül meglepő módon úgy összegeztek, hogy míg a nyelvvizsgájával, diplomájával kapcsolatos botrányok nem, a fővárosban uralkodó közlekedési káosz viszont joggal okoz "sérüléseket" Karácsony megítélésében.

Mindennek tükrében nem meglepő, hogy Kálmán Olga, Budapest 4. választókerületének a DK-s jelöltje is a dugókkal kampányol. Az egykori műsorvezető tegnap délelőtt a dugóban ülve posztolt a Facebookon, amihez egy hosszú, várakozó kocsisort bemutató képet is melléket.

PestiSracok facebook image

– írta Kálmán Olga, aki szerint "van megoldás, lenne rá pénz, csak a szándék kellene végre". Ismert: nem ez az első eset, hogy a főpolgármesterre zúdul Gyurcsány Ferencék "baráti tüze". A DK pártlapjában, a Nyugati Fényben ugyanis Förtelmes kloáka lett Európa szívéből, és ezért Karácsony Gergely is felelős címmel jelent meg nemrég publicisztika. Eszerint a főváros "péntek és szombat esténként egy h…gy-, sz…r- és piaszagú végbélnyílássá válik".

– írta a DK lapja.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.