Pesti Srácok

Vasárnap kezdik a koalíciós tárgyalásokat a német szociáldemokraták

null

Egy héttel a németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után, vasárnap kezdi el a győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a következő kormány megalakítását szolgáló tárgyalásokat. Lars Klingbeil főtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, hogy vasárnap délelőtt a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), este pedig a Zöldek küldöttségét fogadják.

A szociáldemokraták hatfős tárgyalódelegációját Olaf Scholz kancellárjelölt, a négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormányának pénzügyminisztere vezeti. A kormányalakítási folyamat első szakaszában úgynevezett szondázó, előzetes megbeszéléseket folytatnak a kiszemelt partnerekkel, azzal a céllal, hogy megállapítsák, érdemes-e egyáltalán belevágni a hivatalos koalíciós tárgyalásokba. Azzal kapcsolatban, hogy az SPD az eddigi koalíciós partnerrel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével is alakíthatna parlamenti többségre támaszkodó kormányt, a főtitkár hangsúlyozta, hogy nincs "B terv", az uniópártokkal nem tárgyalnak, csak a Zöldekkel és az FDP-vel kívánnak együttműködni. Kiemelte: a szociáldemokratákat nem zavarja, hogy a liberálisok először nem velük, hanem a CDU/CSU-val tárgyalnak, már szombaton. Nem az a lényeg, hogy mely politikai erő kezd elsőként tárgyalni, hanem az, hogy melyik hoz tető alá egy koalíciós szerződést.

Angela Merkel a választás másnapján, hétfőn gratulált Olaf Scholznak választási sikeréhez. Ezt a szövetségi kormány sajtóhivatala közölte szerdán, miután Steffen Seibert kormányszóvivőt – a hivatalt vezető államtitkárt – a választás utáni első, szerdai berlini tájékoztatóján arról kérdezték, hogy a CDU-hoz tartozó kancellár miként értékeli a választási eredményt. A szóvivő a tájékoztatón csupán annyit mondott, hogy Angela Merkel és kormányának valamennyi tagja ellátja feladatait, egészen a következő kormány hivatalba lépéséig. Gratulált Olaf Scholznak a CDU/CSU sikertelen kancellárjelöltje, Armin Laschet CDU-elnök is, méghozzá egy levélben. Két másik levélben, amelyeket a CSU elnökével, Markus Söder bajor tartományi miniszterelnökkel írt, tárgyalásra invitálta a Zöldek társelnökeit – Annalena Baerbockot és Robert Habecket –, illetve az FDP elnökét, Christian Lindnert. Armin Laschet és Markus Söder a közös levélben hangsúlyozta, hogy ugyan az SPD lett az első számú tényező a Bundestagban, de egyetlen politikai erő sem szerzett a választóktól egyedüli, kizárólagos kormányalakítási felhatalmazást.

A következő német kormány megalakítására több lehetőség is kínálkozik, ezért a CDU/CSU készen áll a tárgyalásra minden demokratikus párttal. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy az uniópártok a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártot és az SPD-től balra álló Die Linkét (Baloldal) kivéve a Bundestag összes pártjával – SPD, Zöldek, FDP – hajlandóak átbeszélni a közös kormányzás lehetőségeit. A vasárnapi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. A CDU/CSU története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt egyikük sem szorgalmazza, ezért a szociáldemokraták és a CDU/CSU is a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik FDP-t próbálják megnyerni koalíciós partnernek. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.

PestiSracok facebook image

A Zöldek és a liberálisok vezetői már kedd este elkezdték az informális egyeztetéseket. Az előre nem bejelentett találkozóról egy közös fényképet tettek közzé a résztvevők – Annalena Baerbock, Robert Habeck, Christian Lindner és Volker Wissing, az FDP főtitkára – az Instagram-oldalukon. A négy politikust együtt ábrázoló fotót nagyjából egy időben tették közzé mind a négyen. Ezzel nemcsak azt üzenik, hogy jól együtt tudnak működni, hanem együttes erejüket is felmutatták – elemezte az országszerte feltűnést keltett felvételt a Der Spiegel a hírportálján. A kamerába ugyan nem mosolyogva, de barátságosan, nyugodtan tekintő négy politikus a közös gesztussal azt üzeni, hogy ők a "királycsinálók", és "minden rajtuk múlik" – írta a hírmagazin, rámutatva, hogy a Zöldek és az FDP együtt több szavazatot szereztek, mint az SPD vagy a CDU/CSU. Ezért – tette hozzá a Der Spiegel – a Zöldek és a liberálisok azt üzenik a leendő koalíciós partnernek, hogy "aki kancellár akar lenni alattunk, annak teljesítenie kell a feltételeinket".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Wolfgang Kumm

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.