Pesti Srácok

A Fidesz szerint a gyermekek védelme miatt is meg kell állítani a baloldalt

A Fidesz szerint a gyermekek védelme miatt is meg kell állítani a baloldalt

A gyermekek védelme miatt is meg kell állítani a baloldalt, amely egyértelművé tette, hogy be akarja engedni az LMBTQ-aktivistákat az iskolákba, és el akarják venni a szülőktől azt a jogot, hogy ők nevelhessék fel a gyermekeiket – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István úgy fogalmazott: 2022-ben nemcsak arról döntünk, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e vagy sem; arról is döntést kell hoznunk, hogy gyermekeink milyen hatások alatt nőnek fel. Kiemelte: a Fidesz–KDNP törvényt hozott a gyermekek védelmére, mert meggyőződése, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők joga és azt tőlük senki nem veheti el.

– mondta. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen a baloldaliak minden európai országban ezt teszik, ahol hatalmon vannak: egyre kisebb gyerekek körében és egyre agresszívabban terjesztik az LMBTQ-propagandát.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Hollik István hangsúlyozta: a magyar baloldal ebben az ügyben is szolgaian teljesítené Brüsszel és a Soros-hálózat elvárásait.

– mondta a kormánypárti politikus. Kiemelte: nemcsak Dobrev Klára, hanem a többi DK-s képviselő is, és a momentumosok és a szocialisták is mindannyian szorgalmasan nyomogatják a gombokat Brüsszelben, amikor az LMBTQ-propaganda előterjesztéseiről van szó.

– mondta Hollik István, aki ismét arra kért mindenkit, hogy írja alá a Fidesz Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióját.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.