Pesti Srácok

Az Erdélyi Magyar Szövetség magyar neve miatt utasította el a törvényszék a pártfúziót

Az Erdélyi Magyar Szövetség magyar neve miatt utasította el a törvényszék a pártfúziót

A Bukaresti Törvényszék azért utasította el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését, mert utóbbi hivatalos nevét magyarul is, románul is be kívánták jegyeztetni az egyesülő pártok – közölte vasárnap az EMSZ sajtóirodája.

Az erdélyi magyar sajtó meglepetésként könyvelte el, hogy a Bukaresti Törvényszék szeptember végén elutasította az EMNP és az MPP fúziójával létrejövő EMSZ bejegyzését. Az elutasítás oka azt követően vált ismertté, hogy a törvényszék az elmúlt napokban eljuttatta a megindokolt ítéletet a feleknek. Az EMNP-nek és az MPP-nek öt nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezést nyújtson be az elsőfokú határozat ellen.

– áll a vasárnapi közleményben. Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak. Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel történt megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.