Pesti Srácok

Biden megint az orosz gáz miatt aggódik

Biden megint az orosz gáz miatt aggódik

Az amerikai elnök a szombati G20-csúcstalálkozón ismét annak adott hangot, hogy Oroszországnak nem szabad káros politikai célokra kihasználnia a gázszállításokat. Joe Biden ezt Angela Merkel leköszönő német kancellárral, illetve leendő utódjával, Olaf Scholz-cal tartott megbeszélésén jelentette ki, akik csatlakoztak Biden kijelentéséhez.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Biden a találkozón mindenekelőtt azt vitatta meg a német politikusokkal, hogy miként lehetne Oroszországot eltántorítani a gázszállítások manipulációjától. Az amerikai elnök egyben kiemelte az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat-2 gázvezeték kapcsán létrejött amerikai-német megállapodás végrehajtásának szükségességét és az ezzel kapcsolatos együttműködés folytatását, tekintettel a küszöbön álló német kormányváltásra. Az amerikai-német egyezség értelmében Washington letesz a Balti-tenger alatt húzódó gázvezeték miatt kivetett, illetve kivetendő szankciókról, Berlin pedig ukrajnai beruházásokba fog befektetni, és az Ukrajna ellen esetleg irányuló orosz lépésekre büntetőintézkedésekkel reagál a maga részéről. Oroszország több gázvezetéken keresztül szállít cseppfolyósított gázt Európába. Szombaton azonban részben leállt a gázszállítás a Jamal-Európa csővezetéken keresztül, amely Lengyelországon keresztül visz földgázt Németországba.

Az orosz földgáz exportja újabban a globális gazdaság járványügyi megszorításokat követő talpra állása következtében megnövekedett gázárak következtében került ismét előtérbe, miközben az európai földalatti gáztárolók feltöltöttsége alacsony szinten van. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) és több európai politikus is nehezményezte, hogy Oroszország nem tesz eleget Európába irányuló gázexportja növelése érdekében. Az orosz Gazprom gázipari óriásvállalat ugyanakkor közölte, hogy teljesíti szerződéses kötelezettségeit és fedezni tudja az európai ügyfelek keresletét. Biden és a német kancellár az energetikai kérdéseken felül megvitatta Afganisztán további humanitárius segélyezését is. Az amerikai elnök egyben köszönetet mondott Merkelnek Németország közreműködéséért a tálibok megtorlása elől menekülő afgánok áttelepítésében. Csaknem két hónap után ugyanis befejeződött szombaton csaknem 35 ezer afgán menekült átszállítása az Egyesült Államokba a németországi Ramsteinben található amerikai légi támaszpontról. Biden egyben háláját fejezte ki a leköszönő német kancellárnak, amiért hivatali ideje alatt, az utóbbi 16 évben vezető szerepet töltött be a kölcsönös biztonság szavatolásában és a transzatlanti kapcsolatok erősítésében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.