Pesti Srácok

Dömötör Csaba: a kirakatarcok mögött a régiek áhítoznak a hatalomért

null

Karácsony Gergely visszalépésével is Gyurcsány Ferenc diktálja a tempót a baloldalon – mondta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt a lap szombati számában, hogy minden magyar ember érezni fogja a gazdasági fellendülés eredményét a kormány által bejelentett intézkedéseknek köszönhetően.

Dömötör Csaba kifejtette: valójában mindegy, hogy ki nyeri az előválasztásnak nevezett maszkabált, mert a mindenkori politikai erőviszonyokat az határozza meg, hogy kinek hány képviselője van az Országgyűlésben.

– jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus. Márki-Zay Péterről úgy vélekedett: egy párt és képviselőtársak nélküli ember csak akkor lehet baloldali miniszterelnök-jelölt, ha megállapodik a baloldallal, és Márki-Zay ezt minden bizonnyal megtette. Hozzáfűzte, hogy bár Márki-Zay jobboldali politikusként határozza meg magát, ugyanakkor úgy viselkedik, olyanokat mond és úgy is cselekszik, mint egy baloldali politikus, és semmi köze a jobboldalhoz. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány mindettől függetlenül teszi a dolgát; az a feladata, hogy erősítse az országot és újraindítsa a gazdaságot. Az ennek érdekében született döntések közül kiemelte, hogy biztosnak látszik a családi adó-visszatérítés, a zöldcsokkal tovább bővült az otthonteremtési program, jó esély van a kétszázezres minimálbérre is, és januártól a 25 év alatti fiataloknak nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük.

– figyelmeztetett Dömötör Csaba.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.