Pesti Srácok

Gyurcsány videóban kotyogta ki, hogy Márki-Zay csak egy báb volt az előválasztáson

null

Most jön az, amire vártunk: Gyurcsány Ferenc Facebook-videóban ismerte el, hogy az egész előválasztás egy nagy kamu volt. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elmondta, mindegy ki nyeri a választást, az számít, melyik a legnagyobb frakció a parlamentben. Egy baloldali győzelemnél a DK lenne a reflektorfényben, ami azt jelenti, a bukott miniszterelnök választhatná meg az új kormányfőt.

– írta Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára feltöltött videójának kísérőszövegeként, ahol értékelte az előválasztási eredményüket.

PestiSracok facebook image

– nyugtatta a DK szavazókat Gyurcsány Ferenc. A pártelnök felidézte, amikor tíz éve megalapították a DK-t, még frakciójuk sem volt és azért küzdöttek, hogy az ellenzék észrevegye őket, négy éve pedig azért küzdöttek, hogy önállóan bejussanak a parlamentbe.

– emlékeztetett Gyurcsány, aki nyomatékosította: azóta nekik van a legnagyobb delegációjuk Brüsszelben, frakciójuk a budapesti városházán és a legnagyobb ellenzéki párttá nőtték ki magukat. Gyurcsány szerint önmagukban is kormányzóképesek lennének, mert a baloldali szavazók negyvenhárom százaléka az ő jelöltjükre szavazott a többi pártéval szemben. A pártelnök úgy fogalmazott: először parlament, először többség, majd azután választunk kormányfőt. Ezzel az utóbbi mondattal pedig beismerte, teljesen mindegy, kit választottak meg miniszterelnök-jelöltnek, úgyis a parlamenti többség dönt. Az, hogy éppen Márki-Zay Péterre esett a bábú szerepe, lényegtelen. A vége úgy is az lesz, amit ő mond, hiszen övék lesz a legnagyobb baloldali frakció az országgyűlésben, ha nyernének, azt neveznek ki miniszterelnöknek, akit akarnak.

Forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala ; Fotó: Facebook