Pesti Srácok

Karácsony a konyhakredenc alatt filozofál a Facebook leállásáról

Karácsony a konyhakredenc alatt filozofál a Facebook leállásáról

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben arról beszélt, mennyire fájdalmas számára, hogy elvették az egyetlen munkaeszközét. A hiperpasszív főpolgármester szerint a Facebook leállása csapás a demokráciára – érthető, hiszen eddig is tízmilliókat égetett el kampányára a felületen.

A Facebook tegnapi leállása érzékenyen érintette Karácsony Gergelyt – érthető, hiszen a főpolgármester három hónap alatt közel százmillió forintot szórt el fizetett hirdetésekre a felületen. Azonban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelölt által közzétett videó rendkívül ironikus. Ragadjunk is ki egy részletet a demokráciáért aggódó konyhai beszédből.

– mondta a videóban Karácsony. Igen, szerinte ugyanis annyira nincs sajtószabadság hazánkban, hogy szegény elnyomott ellenzéki politikusaink már csak a Facebookon tudnak üzenni a választóknak. Kár, hogy az Index, a Telex, a 444 és a többi balliberális portál be lett tiltva. Vagy mégsem? Mindenesetre az sokat elárul, hogy Karácsony Gergely szerint is szabályozni kéne a nagy technológiai cégeket, hogy megmaradhasson a "független nyilvánosság", és ne a cégek uralják a közbeszédet, hanem a felhasználók válogathassák meg, hogy milyen tartalmak juthassanak el hozzájuk. Azonban annak tekintetében, hogy a közösségi média már most korlátozza a jobboldali tartalmak elérhetőségét, felmerül a kérdés, hogy milyen szabályozásra gondolt a főpolgármester?

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.