Pesti Srácok

Rendkívüli sajtótájékoztatón hebegte el Karácsony, hogy nagyon szeretne miniszterelnök lenni (videó)

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szerda délután Karácsony Gergely. Az ellenzéki előválasztás nevű színjáték eredményeit elemezve a hiperpasszív főpolgármester bejelentette, hogy nem lép vissza, mert véleménye szerint a kormányváltás azzal a programmal lehetséges, amelyet ő képvisel.

– hangsúlyozta Gyurcsány egykori tanácsadója, majd azt mondta: új típusú szociális demokráciát szeretne létrehozni. Az ellenzéki cicaharcról szólva több ponton is kijelentette, hogy nem ért egyet Márki-Zay Péterrel, és Dobrev Klárát is kritizálta. Hangsúlyozta, hogy kiáll az elszámoltatás és a határon túli magyarok jogai mellett is, viszont a saját programját szeretné képviselni, amiről persze nem osztott meg érdemi információkat.

PestiSracok facebook image

– ismételgette a miniszterelnöki álmokat dédelgető politikai kalandor.

Márki-Zay: Karácsonynak minimális esélye sincs legyőzni Dobrev Klárát

Márki-Zay Pétert meglepte Karácsony Gergely bejelentése, mert állítása szerint abban állapodtak meg, hogy ma 18 órakor folytatják a tárgyalásokat és holnap állnak a nyilvánosság elé, ehhez képest Karácsony megszegte a szavát.

– érvelt a miniszterelnök-jelölt a Facebookra feltöltött videoüzenetében.

– véli Márki-Zay Péter, aki délelőtt arra kérte Karácsonyt, hogy ne tegyen elhamarkodott bejelentést, és ő továbbra is tartja magát ahhoz, amit legutóbb megbeszéltek, hogy ő ott lesz a ma 18 órára kitűzött tárgyaláson.

– fogalmazott Márki-Zay, aki szerint Karácsony Gergellyel szövetségben tudják a legnagyobb eséllyel legyőzni azt a Dobrev Klárával jelentkező veszélyt, hogy Orbán Viktort nem tudják leváltani.

Forrás: Facebook/Index; Fotó: Facebook

Ajánljuk még