Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a zöld pártok ártanak a környezetvédelem ügyének

null

A zöld cél megvalósításának racionálisan, a józan ész alapján kell történnie, vagyis úgy, hogy a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés, a versenyképesség kéz a kézben haladjon. Ha nem így történik, akkor felborul a kettő között egyensúly, és a zöld ügy kommunikációs léggömbbé alakul. A zöld pártok, az irreális egymásra licitálásra épülő kommunikációval ártanak a környezetvédelem ügyének. Magyarország elvégezte házi feladatát annak érdekében, hogy az energiapiaci válság ne érintse súlyosan – jelentette ki Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvény csütörtöki, a hagyományos energetika jövőjéről tartott panelbeszélgetésén.

– nyilatkozott Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Gázvásárlási szerződés Oroszországgal

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország hosszútávú gázvásárlási szerződést kötött Oroszországgal, amelynek keretében biztos ellátási hátországa alakult ki. Emellett a magyarországi gáztárolók feltöltöttsége 82 százalékos, ami jóval magasabb szint, mint az európai átlag. Szijjártó Péter szerint az európai országok is meghozhatták volna azokat a stratégiai döntéseket, amelyek az ilyen feltöltöttségi szinthez szükségesek, de ezek elmaradtak. Mint mondta, ez is egyik oka annak, hogy Európában ilyen nehéz energiapiaci helyzet alakult ki.

Szijjártó Péter csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott Alekszandr Novak orosz és Zorana Mihajlovics szerb energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, valamint Parviz Shabazovval, Azerbajdzsán és Szuhail Mohamed al-Marzuei-jel, az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi miniszterével. A magyar tárcavezető találkozott Oleg Matyicin orosz sportminiszterrel is.

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában. Emlékeztetett rá, hogy az uniós tagállamok közül Magyarország ratifikálta elsőként a párizsi klímaegyezményt, és azon kevés ország közé tartozik, amely a GDP-jét a károsanyag-kibocsátás csökkentésével párhuzamosan tudta növelni.

– mondta a tárcavezető. Kifogásolta, hogy a zöld célok megvalósításának terén valóságos versengés alakult ki, amelynek résztvevői – főleg a zöld pártok – az irreális egymásra licitálásra épülő kommunikációval ártanak a környezetvédelem ügyének.

Hazánk érdekelt a kelet–nyugati együttműködésben

Az eszmecserének az európai energiaválsággal foglalkozó részében Szijjártó Péter az okok között nevezte meg, hogy az EU-ban összekeveredett az ideológia és az energiaügy. Hibának nevezte a nukleáris erőművek bezárását, az Oroszországgal való együttműködés elutasítását, a gázellenességet és a rövid távú gondolkodást, amely az európai gáztárolók alacsony feltöltöttségéhez vezetett. Hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai országként érdekelt a kelet–nyugati együttműködésben, mert a kelet–nyugati szembenállásnak mindig kárvallottja volt. Elmondta azt is, hogy a magyar kormány olyan rendszert működtet, amely megvédi az egyéni fogyasztókat a gázpiac kilengéseitől. A magyar energiabiztonságot szavatoló tényezők között említette meg az új, 10+5 éves orosz–magyar gázszállítási szerződés megkötését és a paksi atomerőmű bővítését is.

A megújuló energiákra való áttérés hosszabb folyamat lesz

A fórumon Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes egyebek között arról beszélt: az energetikai válság is azt bizonyítja, hogy a megújuló energiákra való áttérés a sokak által reméltnél hosszabb folyamat lesz, amelyben az energia-egyensúly alapját továbbra is a szénhidrogének jelentik majd. Rámutatott, hogy a gázszektorban az OPEC+-tól eltérően nem létezik a piac kilengéseit szabályozó együttműködés. Novak szerint nem igazolódott be az a politikai okokból meghozott döntés, amely a gáztőzsde működtetésével akarta felváltani a hosszú távú szállítási szerződéseket. Hangot adott meggyőződésének, hogy komolyabban kell prognosztizálni a gázpiaci kereslet-kínálat alakulását, és a gazdasági döntéseket a politika helyett a szakemberekre kell bízni.

A panelbeszélgetésben részt vett Szergej Kudrjasov, a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző orosz Zarubezsnyefty vállalat vezérigazgatója, valamint videokapcsolat révén bekapcsolódott Pham Min Chinh vietnami miniszterelnök és Han Cseng kínai miniszterelnök-helyettes is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.