Pesti Srácok

Több mint egymillió érdeklődőt vonzott eddig a vadászati világkiállítás

Több mint egymillió érdeklődőt vonzott eddig a vadászati világkiállítás

Már most több mint egymillióan látogattak el az Egy a Természettel – Vadászati és Természeti Világkiállításra, vagy az ahhoz kapcsolódó programokra – közölte a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A Hungexpo, a programsorozat központi eseménye, a budapesti világkiállítás csütörtökön fogadja a 300 ezredik látogatót. Az óriási érdeklődés – mint fogalmazott – a vadászat és a természet tiszteletét, egyúttal „a természet rendje iránti igényt” jelzi. A miniszterelnök-helyettes példátlan sikernek nevezte, hogy szombaton és vasárnap is – a befogadóképesség határát közelítve – mindkét napon 55 ezer látogatót fogadott a Hungexpo, szerdán pedig a szakadó eső ellenére is több mint 20 ezren jöttek el.

– jegyezte meg. Tanulságosnak tartja azt is, hogy a „balliberális média” először a rendezvény állítólagos érdektelenségét emlegette, majd másnap azzal támadta, hogy a kormány nem készült föl az érdeklődők tömegeire. Semjén Zsolt köszönetet mondott a látogatóknak és az ötezer önkéntes segítőnek.

PestiSracok facebook image

A rendezvény megvalósításáért felelős kormánybiztos úgy véli, hogy vasárnap estig 100 ezernél is többen érkezhetnek a jövő csütörtökig tartó világkiállításra. Kovács Zoltán külön örömnek tekinti, hogy 56 ezer diák is regisztrált, hiszen – mint mondta – ezt a korosztályt különösen fontos megszólítani. Várakozása szerint a látogatói létszámot növelni fogja a csütörtökön kezdődő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) is, amely a világkiállítás mellett 2 pavilonban várja az érdeklődőket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.