Pesti Srácok

Veronai busztragédia: megkezdték a másodfokú tárgyalást

null

Tavaly nyáron 12 évre ítélték a 2017-ben 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset túlélő sofőrjét, V. Jánost első fokon a Veronai Városi Bíróságon. Mivel sztárügyvédei fellebbeztek, az ügy másodfokra került, Velencébe, ahol egy háromfős bírói testület tárgyalja az ügyet. Ahogy négy éve rendszeresen, ezúttal is a helyszínről tudósít az Origo. Élőben követjük az első tárgyalási napot, amelyet 9 óra 30 percre hirdettek meg a mestrei Corte di Appello di Venezia Aula Bunkerbe.

Évekig elhúzódó tárgyalás végére tett pontot Luciano Gorra bíró 2020 júniusában, amikor kimondta, hogy V. János buszsofőr bűnös az ellene felhozott vádpontokban. A máig szabadlábon védekező, Békéscsabán élő férfit 12 év börtönre ítélték. A maximumot kapta, miután ügyvédei elfogadták, hogy rövidített eljárásban zárják le az ügyet Veronában. Ez azután történt, hogy az olasz igazságügyi miniszter bejelentette: személyesen felügyeli a tárgyalás menetét, mert Olaszország kiemelten kezeli a magyarok buszbalesetének ügyét. Már tavaly év elején kihirdethették volna az ítéletet – a balesetben érintettek hozzátartozói is erre készültek –, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a pert. Amikor végre kinyitották a bíróság ajtaját, az elsők között folytatták a veronai buszbaleset tárgyalását. A V. Jánost elmarasztaló ítéletben a börtönbüntetés mellett azt is kimondták, hogy Olaszországban többet nem ülhet volán mögé a buszsofőr.

2017. január 20-án, a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesetben egy magyar turistabusz gyulladt ki. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból tartottak hazafelé. Volt diákok, tanárok és az egyikük családja is velük utazott. A nyomozás során kiderült, hogy a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, mielőtt az egyik felüljáró pillérének csapódott volna. A vád szerint a sofőr a tragédia előtt elaludhatott, mivel nem fékezett és a kormányt sem rántotta el. Bár felmerült, hogy nem ő vezette a buszt, valójában az autópálya kameráinak felvételein látható, ki ült a volán mögött, és mint kiderült, az első vallomásában maga is ezt mondta, később viszont már tagadta, annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálatok is a vádat igazolják. Eszerint a testén megtalálták a biztonsági öv nyomát, a fejsérülése pedig attól keletkezhetett, hogy ráesett az ülés fölé elhelyezett televízió. A társa aludt, ő nem volt bekötve. Olyan sérüléseket szerzett, ami azt igazolja, hogy ő nem vezethetett.

A tragédia tárgyalása 2018 októberében kezdődött. Akkor még mindenki arra számított, hogy V. János személyesen is jelen lesz, hiába. Még az első fokú ítéletének kihirdetésére sem ment el, mivel Olaszországban nem kötelezi erre semmi. Az ügy elsőrendű vádlottját az ügyvédei képviselték az elmúlt három évben. Már egyetlen hozzátartozó sem számít arra, hogy a fellebbviteli bíróságon megjelenik a háromfős bírói testület előtt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Handout/Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.