Pesti Srácok

A cseh elnök elhagyhatta a kórházat – Vasárnap kinevezi az új kormányfőt

A cseh elnök elhagyhatta a kórházat – Vasárnap kinevezi az új kormányfőt

Miloš Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírus-tesztje miatt – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24), amely élőben közvetítette az elnöki autókonvoj távozását a kórházból.

Jiří Ovčáček elnöki szóvivő megerősítette, hogy Miloš Zeman vasárnap Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét kinevezi kormányfővé. Erre a hivatalos aktusra a korábbi tervek szerint pénteken került volna sor, de Zeman kórházba szállítása nyomán az államfő munkaprogramját lemondták.

– szögezte le a szóvivő. Egyelőre nem világos, hogy milyen formában valósul meg az új kormányfő kinevezése – mutat rá a cseh média. A hatályos szabályok szerint Zemannak is, mint minden fertőzött személynek, a pozitív teszt után két hétre karanténba kell vonulnia.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Pavla Svrčinová országos tisztifőorvos. Álláspontjával Adam Vojtech egészségügyi miniszter is egyetértett egy nyilatkozatában. Mindkettőjük szerint kizárt, hogy Zeman személyesen találkozzon Fialával. Andrej Babiš ügyvezető miniszterelnök a közszolgálati rádióban azt mondta: az új kormányfő kinevezése személyes találkozó nélkül is lehetséges.

A kórházból Zemant szombaton egy mentőkocsi szállította a fővárostól mintegy 40 kilométerre fekvő Lányba, a cseh államfők vidéki rezidenciájába. Az elnököt csütörtökön délután tesztelték, miután a Központi Katonai Kórházból megérkezett Lányba. A teszt pozitív eredményt hozott, és bár az elnöknek nem voltak tünetei, azonnal vissza is szállították a prágai kórházba. Az orvosok a kórházban megelőzésképpen Covid elleni anyagokat adtak be az elnöknek – közölte Jitka Zinke, az intézet szóvivője. A cseh államfő be van oltva, és már megkapta a harmadik, megerősítő adag vakcinát is.

Miloš Zeman csak néhány órával korábban, csütörtök délelőtt hagyta el a kórházat, ahol október 10-től kezelték. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint Miloš Zemannak májzsugorodása van. A cseh államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el – közölte az intézet. Lányban ezentúl a Senior Home Group magántársaság fogja felügyelni az elnök egészségét.

Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármaskoalíció nyerte, amely a harmadik helyen végzett PirSTAN koalícióval közösen akar kormányt alakítani. Kormányfőjelöltjük Petr Fiala. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, és Fiala ismertette Zemannal tervezett kormányának miniszterjelöltjeit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Milan Kammermayer

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.