Pesti Srácok

A gyermekvédelmi törvény a gyermekek védelméről és a szülők jogairól szól

null

A gyermekvédelmi törvény a gyermekek védelméről és a szülők jogának biztosításáról szól. A szülők joga, hogy a gyermekeiknek vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak – közölte az igazságügyi miniszter egy csütörtöki, budapesti konferencián. Varga Judit a Következő ezer év a gyermekekért című tanácskozáson azt mondta: a gyermekvédelmi törvény azt az evidenciát rögzíti, hogy a gyermek nevelése meghatározásának a joga egyedül a szülőt érinti.

– emelte ki. Azt mondta: amikor a gyermek először találkozik családon kívüli közösséggel, fontos, hogy milyen külső ingerek érik, mert azok meghatározzák a felnőtté válás útját.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Ismertette: a gyermekvédelmi törvényben a kormány az alkotmányos identitást védi, semmiféle diszkrimináció nincs benne, és semmilyen szabályt nem sért meg.

– tette hozzá. Kiemelte: a nemzeti nevelésről szóló törvény nemzeti hatáskörbe tartozik, uniós jognak ott "nincs keresnivalója".

– tudatta. A miniszter szerint a törvény elleni támadás célja, hogy eltüntesse a természetes közösségeket – amelyek alapegysége a család –, és amelyekből Magyarország szuverenitása épül fel.

– jelentette ki. Varga Judit beszámolt arról, hogy az igazságügyi tanácsban Magyarországnak meg kellett vétóznia a gyermekügyi stratégiával kapcsolatos uniós politikai nyilatkozatot, mert beletettek olyan mondatokat, "provokatív részleteket, amelyek vörös vonalak Magyarországnak".

– mondta. Beszélt arról is: az alaptörvény szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között, referenciapont az egész közösségnek, valamint meghatározza az egyén és a közösség viszonyát és a felelősségük rendjét.

– emelte ki. Varga Judit kitért arra is, hogy a magyar gazdaságpolitika kihagyhatatlan eleme a családpolitika.

– mondta a miniszter, aki szerint a következő ezer év a gyermekekért Magyarországon jó alapokkal indul, és a jövőben, ha mi, magyarok kitartunk a hagyományos értékek tisztelete mellett, akkor példát tudunk mutatni az egész világnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még