Pesti Srácok

A németek többsége szerint kudarcba torkollt Merkel migrációs politikája

null

A németek többsége nem ért egyet Angela Merkel kancellárral, aki szerint beigazolódott az a 2015-ben tett híres kijelentése, hogy sikerülni fog, megoldjuk, vagyis Németország megbirkózik a menekülthullámmal – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A Bild című lap megbízásából készített felmérés szerint a német lakosság harminchat százaléka látja úgy, hogy az ország megbirkózott a menedékkérők tömeges beáramlásával. A többség, ötvenhárom százalék viszont nem ért egyet ezzel. A folyamat következményei közül hatvannégy százalék a szociális rendszerre nehezedő többletterheket emelte ki elsőként, ötvenkét százalék pedig úgy vélte, hogy a bűnözés növekedése a fő következmény. A társadalom sokszínűségének erősödését harmincegy százalék, a szakmunkáshiány enyhülését tizenhét százalék emelte ki az INSA közvélemény-kutató társaság adatai szerint. A felmérést abból az alkalomból készítették, hogy a tizenhat évi kormányfői munka után visszavonuló Angela Merkel a napokban egy interjúban arra a kérdésre, hogy szerinte sikerült-e megbirkózni a menedékkérők 2015-ös beáramlásával, kijelentette, hogy

A Bild idézte Christoph de Vriest, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) – Angela Merkel pártja – belbiztonsági kérdésekre szakosodott egyik szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjét, aki a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártra utalva kiemelte, hogy

PestiSracok facebook image

Mint mondta,

Egy másik CDU-s politikus, Günther Oettinger volt uniós biztos hozzátette, hogy

Angela Merkel 2015. augusztus 31-én tette híressé vált kijelentését, miszerint Németország megbirkózik a menekülthullámmal, majd négy nappal később Werner Faymann akkori osztrák kancellárral úgy döntött, hogy Ausztrián keresztül Németországba utazhatnak a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők. Abban az évben minden korábbinál több, 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba. Az érkezők száma 2016-ban 280 ezerre süllyedt és azóta is folyamatosan csökken. A 83,1 millió lakosú országban nagyjából 1,8 millió olyan ember él, aki menedékkérőként érkezett. Legnagyobb részük, 1,1 millió ember 2015 óta él az országban.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.