Pesti Srácok

A Netflixet is szabályozza a gyermekvédelmi törvény

A Netflixet is szabályozza a gyermekvédelmi törvény
Leszbikus, és természetesen különböző bőrszínű pár, egy kisgyerek két anyjaként ábrázolva a Disney Dr. Plüssi rajzfilmsorozatában (kép forrása: lifesitenews.com)

A több mint száz LMBTQ-sorozat mellett idén nyáron egy új, óvodáskorú gyermekeknek szóló animációs rajzfilmsorozattal jelentkezett a Netflix, amelyben három LMBTQ-karakter is feltűnik. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a magyarok körében a legismertebb és leginkább használt amerikai streaming platform bár szabadon meghatározhatja a szolgáltatása tartalmát, ugyanakkor felelős a jogszabályok betartásáért.

– hívta fel a figyelmet a Netflix LMBTQ-karaktereket tartalmazó, Ridley Jones című rajzfilmsorozatával kapcsolatban a Századvég Alapítvány jogi szakértője, megerősítve: ez a rendelkezés vonatkozik a Netflixre is, amely nem nyújt lineáris médiaszolgáltatást. A harcoló katonák hazatérésének ünnepléséből a Pride-felvonulást népszerűsítő, gyerekeknek szóló dal lett, amit egy transzvesztita előadóművész énekel el. Ifj. Lomnici Zoltán rögzítette: a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv) alapelvei szerint a médiaszolgáltatás tartalmának a meghatározása szabad, de a szolgáltató felelősséggel tartozik az e törvényben foglaltak betartásáért.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Az alkotmányjogász továbbá hangsúlyozta, hogy a médiaszolgáltatónak hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmaznia annak érdekében, hogy az LMBTQ-tartalmakat is megjelenítő műsorszámok kiskorúak számára ne legyenek elérhetők. Elmondása szerint ilyen megoldás lehet a korhatár feltüntetése és az adás késői idősávban történő sugárzása. Mindemellett – fűzte hozzá – a szülő köteles biztosítani a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket.

A korhatár nélküli, gyermekeknek szóló oktatóműsorként titulált animációs rajzfilm egyébként egy bátor és kíváncsi hatéves kislány, Ridley Jones történetét követi nyomon, aki édesanyja és nagymamája segítségével egy múzeum gondnokaként működik, ahol éjszaka minden életre kel. A kalandosnak ígérkező gyermekmese ugyanakkor csendben megragadja a lehetőséget a legkisebbek érzékenyítésére is, ugyanis a sorozat egyik főszereplője egy nonbináris bölény, de feltűnik benne egy múmialány is, akinek két apukája van. Az animációs sorozat elkészítéséhez számos LMBTQ-személy adta a hangját. A Ridley Jones azonban nem az első animációs rajzfilmsorozat, amelyik a gyerekek érzékenyítésre törekszik: a 888.hu egy korábbi cikke szerint csaknem kétszázhatvan LMBTQ-karakter szerepel az animációs gyerekfilmekben, a közvetlenebb vagy explicit megjelenésük pedig az elmúlt évtizedben egyre gyakoribbá vált. A hírportál szerint a szolgáltatók közül a Netflixen tizennnégy, a Cartoon Networkön tizenkilenc, a Disney Channelen kilenc, a Nickelodeonon pedig hét LMBTQ-mese volt látható. Kiderült az is, hogy a rajzfilmekben 214 esetben csak visszatérő szereplőként tűnt fel, 22 műsorban viszont főszereplő volt az LMBTQ-karakter.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: lifesitenews.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?