Pesti Srácok

Csúcsra pörög az LMBTQ-lobbi Magyarország ellen

null

November 14-én Budapesten rendezik az MTV European Music Awards (EMA) díjátadót, amelynek szervezői ideje korán bejelentették: leplezetlenül propagandacélokra használják az eseményt, amelyen kiemelten támogatják majd a szerintük „ellenséges légkörben” élő magyarországi LMBTQ-közösséget. Az ominózus közösséghez tartozók közben annyira el vannak nyomva idehaza, hogy már LMBTQ-táncházat is rendeztek – írja a magyarnemzet.hu.

A zenecsatorna prominensei és a hazánkat ostorozó jogvédők álságos kritikái még alaptalanabbnak tűnnek annak tükrében, hogy Budapesten a minap már LMBTQ-táncházat is szerveztek, s bár a néptáncszakma és a közvélemény elemi erejű felhördülése követte az abszurd hírt, a rendezvény korántsem egyedi eset marad: a legújabb hírek szerint a XI. kerület vezetése – élén László Imre DK-s polgármesterrel – helyiséget és támogatást nyújtva azonnal felkarolta a kezdeményezést. Az LMBTQ-mozgásműhely elindításának ötlete Farkas Gergő Dávid táncos, koreográfus nevéhez fűződik. Farkas a 444.hu-nak elmondta: a múlt szombati néptáncos eseményhez az Újbuda-Mecénás ösztöndíjprogram támogatását is felhasználta. Ezt a pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal oktatási és kulturális osztályára lehet benyújtani.

Újbuda kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere egyébként a magát nyíltan melegnek valló Barabás Richárd. A Párbeszéd politikusa egy 2020-as baloldali kerekasztal-beszélgetésen még úgy fogalmazott: szerinte a magánélet nem érdekli a választókat, majd hozzátette, hogy a kultúráért is felelős alpolgármesterként Újbudán elsősorban a kulturális árkok betemetését véli feladatának. A kulturális árkok azonban éppen mélyülni látszanak a hétvégi esemény miatt. Számos népművész fejezte ki felháborodását a hagyományainkra törő esemény miatt. Bizonyára az sem véletlen, hogy szintén a napokban derült ki: Riccardo Simonetti, az Európai Parlament LMBTQ-különmegbízottja novemberben Budapestre érkezik.

– mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, aki meglepődött azon, hogy Brüsszelben egyáltalán létezik ilyen pozíció. A miniszter aggodalmát fejezte ki, hogy már most nyilvánvaló: az MTV-gálát valószínűleg a kormány elleni provokációra fogják felhasználni.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.