Pesti Srácok

Előbb közgazdásznak, most parlamenti képviselőnek hazudja magát a momentumos Hajnal Miklós

Előbb közgazdásznak, most parlamenti képviselőnek hazudja magát a momentumos Hajnal Miklós

A hazugsághoz már jól hozzászokott baloldal egyik lelkes momentumos tagja, Hajnal Miklós korábban több interjúban is közgazdászként hivatkozott magára, még ha nincs is hozzá felsőfokú végzettsége. Párttársa és egyben főnöke, Fekete-Győr András a napokban próbálta menteni Hajnalt: szerinte nem a diplomán múlik, hogy valaki közgazdász-e. Még le se ülepedett ez a sztori, máris előreléptette magát Hajnal Miklós: a közgazdász után most országgyűlési képviselőnek titulálva magát, persze alaptalanul.

Hajnal Miklós újabb valótlan állítását szúrta ki a Mandiner. A momentumos politikus korábbi közlését, miszerint közgazdász lenne, Fekete-Győr András, a Momentum leköszönő elnöke a napokban azzal magyarázta: nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdász legyen. Fekete-Győr András az ATV hétfő esti adásában azzal próbálta mentegetni párttársát, hogy

PestiSracok facebook image

Bár Hajnal Miklós korábban már azt is sajnálta, hogy közgazdászként hivatkozott magára, pedig még nincs felsőfokú végzettsége, a Momentum elnökségi tagja közösségi oldalán újabb meglepő információt tüntetett fel: ezúttal országgyűlési képviselőnek nevezi magát, holott még nem választották meg. Az igazságot egyedül a momentumos politikus borítóképét szerkesztő tag tárta ki, ahol helyesen írva, ellenzéki képviselőjelöltként szerepel.

Hajnal Miklós korábban önkormányzati képviselő volt, de arról a posztjáról lemondott, és a baloldali előválasztáson megnyerte a hegyvidéki választókerületi képviselőjelöltséget. A politikus pártja a listaállítás kapcsán azt írta, a kiválasztás során a küldöttek többek között figyelembe vették a jelöltek politikai tapasztalatát, helyi, önkormányzati munkában betöltött szerepét, vagy éppen korábbi kampányokban mutatott teljesítményét. A párt küldöttjei szerint tehát ezeknek a szempontoknak nem felel meg Hajnal Miklós. Vagyis, ha a Momentum elnökségi tagja egyéni jelöltként nem győz, igen csekély esélye lesz rá, hogy országgyűlési képviselő legyen.

Hajnal Miklós jelenleg mindössze országgyűlési képviselőjelöltként száll ringbe a jövő évi választáson Budapest 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében. A Momentum Mozgalom elnökségi tagjának – önéletrajza szerint – nincs semmilyen felsőfokú végzettsége. CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be.

Forrás: Mandiner; Fotó: budapester.hu

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.