Pesti Srácok

Hihetetlen: balliberális újságírót ítélt el a bíróság rágalmazás miatt

null

Lezárult az elsőfokú eljárás Dezső András büntetőperében – írta meg a Magyar Nemzet. Mint ismert, Dezső András az Index.hu-n jelentetett meg lejárató cikket egy, a migráció miatt külföldről hazaköltöző nőről, amely miatt most a bíróság elmarasztalta az újságírót rágalmazás vétsége miatt.

A portál arról ír, hogy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság pénteken délelőtt kimondta: Dezső András rágalmazást követett el az Indexen 2018 máriusában megjelent cikkében, amiért első fokon megrovásban részesült a jelenleg a HVG-nél dolgozó újságíró, és 500 ezer forintnyi pénzbüntetést is meg kell fizetnie.

A Magyar Nemzet felidézi, hogy az ügy 2018 tavaszig nyúlik vissza, amikor a svéd–magyar állampolgárságú Natalie Contessa af Sandeberg a köztévének nyilatkozva arról beszélt: Svédországban a bevándorlás olyan problémákat okoz a közbiztonságban, hogy inkább hazaköltözik. A szent Nyugatról kialakított hamis képet leleplező nő természetesen szúrhatta a szemét a balliberális médiának, ezért gyorsan született is egy lejárató cikk Dezső András tollából, amelyben többek közt azt hazudta, hogy hét rendbeli rágalmazásért ítélték el Svédországban Natalie Contessa af Sandeberget, valamint azért is felelnie kellett a törvény előtt, mert hivatalos személynek adta ki magát. A bíróság ugyanakkor a bizonyítékok nyomán kimondta: a sértettet sosem ítélték el azért, mert pszichológusnak adta volna ki magát, és egyszer pusztán azért adta ki magát hivatalos személynek, hogy egy kutyát kimentsen egy felforrósodott autóból, amiért is pusztán megrovásban részesült.

Dezső András a bírósági eljárás alatt nemzetközi kampányt indított, amelyben az orbáni diktatúra áldozataként mutatkozott. A Magyar Nemzet szerint számos újságíró- és jogvédő szervezet tiltakozott az eljárás ellen; 2018-ban a Time magazin is bemutatta Dezsőt, mint üldözött újságírót.

PestiSracok facebook image

Natalie Contessa af Sandeberg ügyével a PestiSrácok.hu 2018-ban több cikkben is foglalkozott, az ügyről bővebben itt olvashatnak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.