Pesti Srácok

Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon tavaly

Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon tavaly

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén vagy alapkőletételén vett részt, és más kínai vállalatokkal is tárgyalások zajlanak magyarországi fejlesztésekről. Ennek kapcsán tudatta: tavaly Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon, idén pedig a második helyen áll Dél-Korea után. Elmondta, hogy Vang Ji gratulált a magyar válságkezelés eredményeihez, és felemlegette, hogy amikor Kína bajban volt a koronavírus-járvány első hulláma alatt, akkor Magyarország a segítségére sietett.

– tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vakcinák ügyében is folytatódik az együttműködés, és Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licensz alapú magyarországi gyártásáról. Kiemelte továbbá, hogy a kormány szívesen rendelkezésre bocsátja a kínai vakcina felhasználásával kapcsolatos magyarországi tapasztalatokat, amennyiben erre szükség lenne a jövőben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárása során. A miniszter bejelentette, hogy Magyarország december elsején újabb főkonzulátust nyit a távol-keleti országban, ezúttal Kuangcsouban, amitől a gazdasági és beruházási kapcsolatok további fejlődését remélik. Kitért arra is, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke idén eddig 21 százalékkal nőtt, és már augusztusra elérte a nyolcmilliárd dollárt, miközben a magyar export volumene 33 százalékkal emelkedett a kínai viszonylatban.

PestiSracok facebook image

Végezetül közölte, hogy a jövő évi pekingi téli olimpián nagyjából húsz magyar versenyző vesz részt, illetve a különböző bojkottfelhívásokra célozva reményét fejezte ki, hogy ez esetben sem keverik majd össze a politikát a sporttal.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.