Pesti Srácok

Közepes teljesítménnyel is betonbiztos zöld-fehér győzelem – Mezőkövesd–Ferencváros 0–3 (0–2)

null

Ismét, immáron sokadszorra bizonyosodott be, hogy teljesen más kávéház a nemzetközi porond és a hazai bajnokság. Ameddig az Európa Ligában továbbra is várunk a magyar bajnok Ferencváros első pontjaira, addig a hazai pontvadászatban nincs csapat, amely egy súlycsoportban lenne a zöld-fehérekkel. A Fradi ezúttal Mezőkövesden aratott félgőzzel is sima győzelmet, az irreális talajon lejátszott mai mérkőzésen.

Bár a hétközi, sevillai Európa Liga-meccsen eléggé sima vereséget szenvedett a Ferencváros a Betistől, mégsem volt kérdéses, hogy a bajnoki címvédő az esélyese a forduló zárómérkőzésének, amelyen a Mezőkövesd volt a zöld-fehérek ellenfele. A mérkőzés így is indult, az 5. perc végén Ryan Mmaee tört be a hazai tizenhatoson belülre, Besirovic rossz ütemben csúszott be, ami után Bogár játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest a sértett végezte el, és nem hibázott, így máris megvolt a vendégvezetés (0–1).

Viszonylag eseménytelen időszakkal folytatódott a mérkőzés. Bár a 12. percben Marin beadásából Kovacevic jól fejelt kapura, majd öt perccel később Besirovic is helyzetbe tudott kerülni, de ezeken a helyzeteken kívül igazán említésre méltó történés csak Kocsis Gergő 22. percben kapott sárga lapja volt. Nehéz eldönteni, hogy vajon azért nem alakult ki igazán folyamatos játék, mert az időjárás irreálissá tette a pálya talaját – a játékosok olykor egy cselnél, vagy egy ívelésnél is elcsúsztak a vizes talajon –, vagy csupán arról volt szó, hogy vezetésük tudatában a vendégek visszább húzódtak, és a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a betömörülő Fradi-védelemmel, mindenesetre tény, hogy egészen a 32. percig kellett várni a következő, igazán említésre méltó történésre.

Ryan Mmaee még hibázott, Tokmac már nem

PestiSracok facebook image

Ekkor Ryan Mmaee duplázhatta volna meg góljai számát és csapata előnyét is, ám a kapu torkából képtelen volt a hálóba pofozni a labdát. A meccs legnagyobb helyzete maradt ki, ami lehet, hogy ébresztőt is fújt a kövesdieknek, mert Cseke alig egy perc múlva sistergős bombával jelentkezett. Alig tévesztett csak célt. Amíg azonban az egyenlítés nem sikerült, a Fradi a következő helyzetét már kihasználta. A 40. percben az egész meccsen nagyon agilis Marin remekül passzolt Tokmachoz, akit csak tessék-lássék módon támadtak a hazai védők, a támadó pedig köszönte szépen a lehetőséget és tizennégy méterről a jobb alsó sarokba gurított (0–2). A játék képét látva nagyon úgy tűnt, hogy a bajnok a szünetig le is rendezte a vitás kérdéseket, igaz, az utolsó percekben két nagy hazai helyzetet is láthattunk, de a kapura tartó próbálkozás esetén Dibusz Dénes szépen védett.

Tripla hazai csere a szünetben

Supka Attila, a matyóföldiek mestere is elégedetlen volt az eredménnyel, mert hármat is cserélt a félidőben. Jurina, Kanyicki és a büntető előtt hibázó Besirovic már nem jött ki a folytatásra, helyükön Madarász, Calcan és Drazic kapott lehetőséget. Az első említést érő esemény azonban nem a cserékhez, hanem Vadnaihoz fűződött, aki a 49. percben sárga lapot kapott, miután hátulról felvágta Ryan Mmaeét. Hét perccel később Madarász is "besárgult", miután két kézzel rántotta vissza a mellette elhúzó Marint.

Az irreális körülmények megnehezítették a játékosok dolgát. Fotó: MTI/Vajda János
Az irreális körülmények megnehezítették a játékosok dolgát. Fotó: MTI/Vajda János

Meddő matyó mezőnyfölény

Peter Stöger a 60. percben szánta rá magát először arra, hogy cseréljen. Wingo helyett Botka jött, Cabraját pedig Dvali váltotta. A mérkőzés összképe annyiban változott, hogy a hazai csapat fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, egyértelműen többet kezdeményeztek a kövesdiek, ám a kapu elé csak olykor-olykor jutottak el, és amikor mégis sikerült, Dibusz rendre a helyén volt és hárítani tudott. A Ferencváros kétgólos vezetése tudatában nem erőltette a támadásokat, de így is kialakítottak egy-két helyzetet, ezek azonban kimaradtak. Aligha túlzunk, ha kijelentjük, hogy a Fradi csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges volt a három bajnoki pont megszerzéséhez.

Boli jó csere volt

Peter Stöger azért még változtatott, Tokmac helyett Makot, Ryan Mmaee helyett pedig Bolit küldte pályára, de ekkor már csak bő tíz perc volt hátra a rendes játékidőből, így az újonnan érkezőknek nem jutott túl sok ideje a bizonyításra. Az elefántcsontparti ék mégis észrevétette magát, a 86. percben előbb tizenhét méterről leadott lapos lövésével, majd egy perccel később egy szöglet után veszélyeztetett. Egy perccel később Laidouni remek indításávalBoli kiugrott, ragyogóan gurította el a labdát a kifutó Tordai mellett, amely a jobb oldali kapufáról befelé pattanva már teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon, ám a becsúszó védőről még kigurult, így a berobbanó Zachariassen a biztonság kedvéért még egyszer belőtte (0–3). A gól tehát Bolié volt, amellyel ki is alakult a végeredmény.

A mérkőzés összképét tekintve el lehet mondani, hogy a Ferencváros közepes teljesítménnyel is teljesen megérdemelten nyert. A zöld-fehérek immár mérkőzések óta nem csupán győznek, de kapott gól nélkül hozzák le meccseiket. A következő fordulóban a Puskás Akadémia ellen igazi rangadót vív majd a Fradi, és ha ott is győz, akkor szinte már most kijelenthető, hogy újból megvan a magyar bajnokság győztese.

Vezető kép: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.