tokmac nguen
Közepes teljesítménnyel is betonbiztos zöld-fehér győzelem – Mezőkövesd–Ferencváros 0–3 (0–2)
Ismét, immáron sokadszorra bizonyosodott be, hogy teljesen más kávéház a nemzetközi porond és a hazai bajnokság. Ameddig az Európa Ligában továbbra is várunk a magyar bajnok Ferencváros első pontjaira, addig a hazai pontvadászatban nincs csapat, amely egy súlycsoportban lenne a zöld-fehérekkel. A Fradi ezúttal Mezőkövesden aratott félgőzzel is sima győzelmet, az irreális talajon lejátszott mai mérkőzésen.Hamisítatlan rangadó kiváló hangulattal, piros lappal, zöld-fehér sikerrel és lila-fehér helytállással – Ferencváros-Újpest 3-1
Csaknem telt ház előtt és fergeteges hangulatban játszotta a forduló rangadóját a két legnépszerűbb magyar csapat, a Ferencváros és az Újpest a Groupama Arénában. A mérkőzés méltó volt a hagyományokhoz, izgalmas, változatos játékot láthattunk, amelynek végén a hazaiak örülhettek. Ferencváros–Újpest 3–1.Közel hetven perc emberelőny is kevés volt a pontszerzéshez a kispestieknek - Bp. Honvéd-Ferencváros 0-1
Hiába, hogy Botka kiállítása után a meccs nagy részét emberelőnyben játszhatta a Bp. Honvéd, mégsem volt képes kiegyenlíteni a Ferencváros addig megszerzett egygólos előnyét. Így a zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Leverkusen elleni EL-csoportmeccsre, míg Horváth Ferenc csapata két győzelem után ismét vereséget szenvedett.Győzött a Barcelonára készülő Fradi, méltó volt hagyományaihoz az örökrangadó
Izgalmas mérkőzésre volt kilátás a 217. magyar örökrangadón, hiszen a Ferencváros szenzációs őszi menetelésben van, a vendég MTK pedig kiváló formába lendült, az utóbbi öt mérkőzéséből négyszer győztesen hagyhatta el a pályát. A mérkőzés hozta is a várakozásokat: jó iramú, fordulatokat is hozó összecsapást játszott a két csapat, amelyet végül 2–0 arányban a Ferencváros nyert meg. A zöld-fehérek ezzel továbbra is magabiztosan vezetik a magyar bajnokságot.Ajánljuk még