Pesti Srácok

Közel hetven perc emberelőny is kevés volt a pontszerzéshez a kispestieknek - Bp. Honvéd-Ferencváros 0-1

Közel hetven perc emberelőny is kevés volt a pontszerzéshez a kispestieknek - Bp. Honvéd-Ferencváros 0-1

Hiába, hogy Botka kiállítása után a meccs nagy részét emberelőnyben játszhatta a Bp. Honvéd, mégsem volt képes kiegyenlíteni a Ferencváros addig megszerzett egygólos előnyét. Így a zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Leverkusen elleni EL-csoportmeccsre, míg Horváth Ferenc csapata két győzelem után ismét vereséget szenvedett.

A magyar futballhagyományokat tekintve nem kérdéses, hogy a Bp. Honvéd-Ferencváros meccs számított a bajnoki forduló rangadójának. A hagyományok mellett az is növelte a meccs presztízsét, hogy a résztvevők közül többen is kötődtek mindkét klubhoz. A Ferencvárosnál Botkának és Vécseinek volt honvédos múltja, míg a hazaiaknál Bőle, Nagy Dominik és Batik játszott korábban a Fradiban, de szép emlékeket őrizhet az Üllői útról a tréner, Horváth Ferenc is. Az is egyedivé tette a mai rangadót, hogy a Ferencváros először vendégeskedett az új Bozsik Arénában.

Váratlan vezető gól

A mérkőzés átlagos iramban kezdődött, klasszikus tapogatózó játékkal, amelynek eredménye az lett, hogy az első tíz percben egyetlen helyzetet sem jegyezhettünk fel. A 15. percben Tokmac iramodott meg, Batik azonban jól szerelt, így a gólerős támadó nem tudott kapura lőni, ám a labda ott maradt a kispesti térfélen és Civic visszatett labdáját Vécsei lőtte kapura, a levágódó labdát pedig a még mindig a kispesti büntetőterületen belül ólálkodó Tokmac elé pattant, aki egyből lőtt, és a Batikról levágódó lövés a kapuban kötött ki (0-1).

PestiSracok facebook image
Itt a Honvéd hálóőre nyerte a Tokmac-Szappanos párbajt, de a 16. percben a Fradi csatára örülhetett. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Itt a Honvéd hálóőre nyerte a Tokmac-Szappanos párbajt, de a 16. percben a Fradi csatára örülhetett. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Botka mehetett zuhanyozni

A góltól azt remélhettük, hogy a Honvéd magasabb sebességi fokozatba kapcsol, így nyíltabb, izgalmasabb lesz a találkozó. A találkozó képe azonban nem igazán ezt mutatta, többet volt a labda a hazai térfélen, inkább a vendégek kezdeményeztek. A 23. percben az exfradista Nagy Dominik kapott remek kiugratást, Botka csak lerántani tudta, amiért Karakó Ferenc játékvezető azonnali piros lapot adott neki. Emberhátrányba került tehát a Ferencváros, és még nagyon sok volt hátra a mérkőzésből.

A lerántásért megítélt szabadrúgást Lukics tekerte rá, illetve pontosabb úgy fogalmazni, hogy próbálta rátekerni, mert lövése levágódott a sorfalról. Mindenesetre a meccs háromnegyede még hátravolt, így adott lett minden ahhoz, hogy a Honvéd legalábbis ledolgozza hátrányát, de akár a győzelmet is megszerezze. A Karakó által elrendelt ivószünetet kihasználva Peter Stöger cserélt, Zubkov helyére Wingo állt be, betöltve a Botka kiállításával megürült jobboldali pozíciót.

Az emberhátrány ellenére a Fradié volt a félidő vége

A 36. percben Vécsei szabálytalansága után Zsótér ívelhetett be szabadrúgást, de a Fradi-védelem tisztázni tudott. A 41. percben szép összjáték után Tokmac került lövőhelyzetbe, kapura is tudott fordulni, de lapos lövése mellé ment. Két perccel később egy ferencvárosi szöglet után Zachariassen lőtt jó húsz méterről, Szappanos nagy bravúrral hárított. A mérkőzés összképe nem változott, továbbra is a Fradi volt veszélyesebb, ami önmagában is kritika volt az emberelőnyben játszó Honvéd játékára. Így tíz emberrel is megérdemelt előnnyel vonulhatott szünetre a vendégcsapat.

Horváth Ferenc változtatott a szünetben

A félidőben cserélt a hazai mester. Horváth Ferenc lehozta a pályáról az első játékrészben nem sok vizet zavaró Pantelicet, helyére Nono állt be. A kreatív és gólerős Nonótól egyértelműen a támadójáték megerősítését kérhette a Honvéd trénere. Az első percek kiegyenlített játéka után bele is erősített a Honvéd, és előbb Lukics került - mint kiderült, lesen állva - helyzetbe, majd Tamás Krisztián lőtt kapura. Ha egyenlíteni nem is sikerült, de legalább életjeleket mutatott a hazaiak támadógépezete. Az 57. percben Zsótér szöglete okozott némi veszélyt, mert Dibusz csak oldalra tudta öklözni, két perccel később pedig Nagy Dominik lövése is bemehetett volna, de ezt is megúszta a Fradi kapott gól nélkül.

Ahogy a képen, úgy a valóságban is hosszú ideig emberelőnyben volt a Honvéd, mégis a zöld-fehérek örülhettek. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ahogy a képen, úgy a valóságban is hosszú ideig emberelőnyben volt a Honvéd, mégis a zöld-fehérek örülhettek. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem véletlen, hogy Horváth Ferenc további frissítésre szánta el magát a támadóalakzatban, hiszen negyedóra már a második játékrészből is eltelt, de még mindig tartotta egygólos előnyét a Fradi. Hidi Patrik helyére a korábbi gólkirály, Eppel Márton érkezett. Nem sokkal ezután változtatott Peter Stöger is, ráadásul rögtön kettőt is: Zachariassent Uzuni váltotta, Tokmac helyett pedig Somália érkezett a pályára. A hátrányban játszó zöld-fehérek is frissítettek tehát, Somáliától a középpályás szűrés megerősítése volt várható.

Szappanos tartotta meccsben a Honvédot

Horváth Ferenc újabb cserékkel próbálta visszahozni legalább az egyik pontot, pályára küldte Balogh Norbertet, aki a héten Izraelben járt, de nem kötött szerződést, és Machach-t, aki komoly pedigrével rendelkezik. A cserékkel Tamás Márk és Bőle Lukács jött le a pályáról. Az a vád mindenesetre már nem érhette Horváthot, hogy a kispadon jegelte támadóit, mert minden gólképes játékosát harcba küldte.

A 75. percben óriásit mentett Szappanos. Ryan Mmaee ugrott ki, át is emelte a labdát a Honvéd kapusán, ám a felső lécről a gólvonal elé vágódott le a játékszer, és az időközben visszaérő Szappanos elütötte a labdát a második hullámban érkező Somália elől. A Honvéd hálóőre biztos góltól mentette meg kapuját. A 81. perc legelején ismét Szappanos bravúrja kellett, amikor Wingo lépett ki a jobb szélen és jól is lőtt kapura, ám a kapuvédő ezúttal is a helyén volt. Két perccel később Dibusz is megmutatta, hogy képes bravúrt bemutatni, Balogh Norbert tizenhatosról leadott jó lövését védte kiválóan.

Megőrizte előnyét a Fradi

A mérkőzés hajrája izgalmas volt, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény már nem változott. A Honvédnak nem sikerült egyenlítenie, így megtört a hárommeccses veretlenségi szériájuk is. A Fradi viszont a nyitófordulóban elszenvedett Kisvárda elleni vereség után zsinórban a harmadik mérkőzését is megnyerte, így annak ellenére is feljött az élbolyba, hogy két meccsel kevesebbet játszott riválisainál.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.