Pesti Srácok

Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását

Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin meghívására a Krímbe készül hivatalos látogatásra.

Látogatása egyet jelent majd az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget feletti orosz fennhatóság elismerésével, az ENSZ-tagállamok túlnyomó többségével szemben.

- fogalmazott újságíróknak Lukasenka. Szerinte közte és Putyin között nem kérdés, hogy ő a Krímet orosz területnek tekinti.

PestiSracok facebook image

Oroszország 2014 márciusában kebelezte be a Krím-félszigetet, miután katonai intervenciót hajtott végre, és népszavazást írt ki, amelynek a törvényességét sem Ukrajna, sem a nyugati nagyhatalmak nem ismerték el.

- hangoztatta a fehérorosz elnök az interjúban. A hivatalos látogatás időpontjáról Lukasenka nem beszélt, mondván, hogy a Kreml döntésére vár.

Lukasenka 2021 júniusában jelentette be, hogy Moszkva és Minszk a Krímbe tartó légijáratok bevezetésén dolgozik. A bejelentés azután hangzott el, hogy Ukrajna lezárta légterét a fehérorosz repülőgépek előtt, miután május 23-án a fehérorosz hatóságok eltérítették a Ryanair légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen Raman Prataszevics ellenzéki újságíró utazott.

Az interjúban a fehérorosz elnök azt is közölte, hogy atomfegyvereket fog kérni Vlagyimir Putyintól, amennyiben a NATO ilyen fegyverrendszereket vonultat fel a szomszédos Lengyelország területén. Készek vagyunk visszatelepíteni Fehéroroszország területére az atomfegyvereket - mondta Lukasenka Jan Stoltenberg NATO-főtitkárnak az atomfegyverek észak-atlanti szövetségen belüli megosztásával kapcsolatos, november 19-i kijelentésére reagálva. A fehérorosz elnök kijelentette, hogy országa megpróbálja az év végéig megoldani a lengyel határon kialakult migránsválságot. Mint mondta, erről Angela Merkel német ügyvezető kancellárral is beszélt, aki kérte tőle a probléma megoldását és a bevándorlók hazatelepítését.

Lukasenka korábban azt is közölte, hogy egyeztetett Merkellel a migránsválság európai szintű megtárgyalásáról, ezt az állítását azonban Berlin cáfolta. A fehérorosz elnök a keddi interjúban közölte, hogy felkérik a közép-keleti országok vízummal érkezett, szállodákban tartózkodó állampolgárait, hogy térjenek haza. Mint mondta, eddig mintegy ezren utaztak vissza a hazájukba.

A fehérorosz-lengyel határon több ezer bevándorló táborozik abban a reményben, hogy átjut az Európai Unió területére. Az EU azzal vádolja Lukasenka rendszerét, hogy szervezetten irányította a migránsokat az Unió határára, megtorlásként a tavalyi választások utáni tiltakozások elfojtása miatt elrendelt nyugati szankciókra. Lukasenka ezt tagadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/BelTA/Nikolay Petrov

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?