Pesti Srácok

Nem fizette be Bige László a GVH büntetését

null

Vasárnap éjfélkor letelt a harmincnapos határideje a Gazdasági Versenyhivatal által feltárt műtrágyakartell bírságbefizetésének. A versenyhivatal rekordösszegű, 14 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt, ebből 11 milliárd Bige László baloldali milliárdos cégcsoportját sújtotta.

A hivatal négy éven át tartó vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. A kartellező cégek jelentős kárt okozhattak a gazdáknak azzal, hogy meghatározták az árakat, kizárták a piaci versenyt és az importlehetőséget. A GVH a Világgazdaság érdeklődésére közölte, hogy Hőgyészi Agrokémiai Kft. átutalta az aktuális bírságrészletét, ahogy a Cargill Magyarország Kereskedelmi Kft. is befizette a rá kiszabott teljes bírságösszeget. A Nitrogénművek-csoport viszont keresetet nyújtott be a GVH döntésével szemben, és azonnali jogvédelem iránti kérelemmel fordult a bírósághoz. Ennek keretében kérte a keresetlevél benyújtásának teljes halasztó hatályát is. A bírságösszeg végrehajtása ilyen esetekben nem foganatosítható a kérelem bírósági elbírálásáig – mutatott rá a GVH.

Mindez azt jelenti, hogy a Bige-csoport további pluszidőt, minimum 15 napot nyert, hogy befizesse a büntetést, illetve a bíróságnak ennyi idő áll rendelkezésére, hogy megvizsgálja: a GVH-bírság közvetlenül fenyegeti-e hátránnyal a Nitrogénműveket. Amennyiben a bíróság helyt ad a kérelemnek, a halasztó hatály akár több évre, a jogerős bírósági döntésig is érvényben maradhat.

Forrás: Világgazdaság.hu ; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.