Pesti Srácok

Nem hívták meg Bidenék Magyarországot az elnök "követői találkozójára"

null

Nagyon úgy tűnik, hogy Joe Biden ismét elfelejtett valamit – vagy inkább csak a Demokraták is készülnek a magyarországi választásokra, Magyarország ugyanis nem szerepel azon 110 ország között, amelyeket virtuális demokrácia-csúcstalálkozóra hívott az amerikai elnök. A lista nem éppen politikai provokációtól mentes egyébként sem: ott van rajta például Tajvan, Kína azonban hiányzik a vendégek listájáról.

Joe Biden amerikai elnök mintegy 110 országot hívott meg a december 9-én és 10-én megrendezendő virtuális csúcstalálkozóra, amelynek központi témája a demokrácia lesz – közölte kedden az amerikai külügyminisztérium. A tárca által közzétett meghívottak listáján nem szerepel sem Kína, sem Törökország, sem pedig Oroszország, ugyanakkor rajta van Tajvan, amelyre Kína saját területeként tekint. A Közel-Keletről egyedül Izrael és Irak kapott meghívást, az Egyesült Államok regionális szövetségeseinek számító Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek viszont hiányoznak a névsorból. Az európai uniós tagállamok közül Lengyelország az Európai Bizottsággal kialakult jogállamisági vitája ellenére meghívást kapott, Magyarország azonban nem. Hogy a szintén jogállamisági vitában álló lengyelek miért kaptak meghívót, hazánk pedig miért nem, az kommentár híján találgatások tárgya lehet, azonban elég gyanús, hogy Magyarországon jövőre választások lesznek, Lengyelországban azonban nem.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint a videokonferencia keretében megrendezendő demokráciacsúcson mindenekelőtt a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már előzőleg kifejezte azon véleményét, miszerint a "demokráciacsúcs" mindössze arra szolgál, hogy "megossza az embereket, illetve az országokat aszerint, hogy demokratikusak vagy nem demokratikusak". Mint mondta, Washington az országok meghívásával saját követőinek sokaságát próbálja megmutatni. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pedig az Egyesült Államok szervezte csúcstalálkozót kimérának nevezte, amely azt hivatott bizonyítani, hogy a kollektív Nyugatnak van némi építőjellegű, átfogó programja.

Forrás: MTI, Fotó: V4NA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.