Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: Márki-Zay egyedül népszerűtlenebb az egész baloldalnál

Nézőpont Intézet: Márki-Zay egyedül népszerűtlenebb az egész baloldalnál

Nem hogy új szavazókat nem sikerült toboroznia, de még a baloldal egészét sem tudja meggyőzni Márki-Zay Péter. Míg a biztosan szavazó pártválasztók negyvenkét százaléka baloldali, addig csak huszonnégy százalékára számíthatna az előválasztás győztese – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A baloldali összefogás számára figyelmeztető jel, hogy a „politikai innovációnak” tervezett baloldali előválasztás során nem egy tábornövelő, hanem egy tábormegosztó jelöltet sikerült pajzsra emelniük. Már az október 23-ai ünnep baloldali kudarca is megmutatta, hogy a baloldali pártokkal is hadakozó kormányfőjelölt az érintett pártok támogatói körben mérsékelt népszerűséget remélhet.

Egy hónap telt el a baloldali előválasztás döntője óta, azonban a verseny győztesének, Márki-Zay Péternek továbbra sem sikerült nagyobb bizalmi kört kiépítenie. A Nézőpont Intézet korábbi kutatása már felhívta rá a figyelmet, hogy a baloldal népszerűség-növekedésében nem segített a miniszterelnök-jelölt megnevezése, hiszen sem a Fidesz, sem a baloldali közös lista népszerűsége nem változott. Ezt a tendenciát a legfrissebb adatok is alátámasztják, továbbra is a biztos szavazó pártválasztók ötvenhat százaléka Fidesz-támogató és csak negyvenkét százalékuk a baloldal szavazója.

Arra a kérdésre, hogy Márki-Zay Péter vagy valaki más legyen-e a miniszterelnök, csupán az aktív szavazók huszonnégy százaléka nyilatkozott támogatóan a hódmezővásárhelyi polgármesterről, a válaszadók hatvankét százaléka a „más” alternatívát választotta. A baloldali szavazótábornak csak ötvennyolc százaléka mondta azt, hogy Márki-Zayt szeretné kormányfőnek, huszonhat százalékuk „valaki mást”, a többiek nem tudtak dönteni vagy nem kívántak válaszolni. A baloldali összefogás számára vészharangként szólhat, hogy az ellenzéki előválasztás nem hogy tábornövelő, hanem tábormegosztó jelöltet választottak meg.

Forrás: Nézőpont Intézet
PestiSracok facebook image

A baloldali összefogás számára figyelmeztető jel, hogy a „politikai innovációnak” tervezett baloldali előválasztás során nem egy tábornövelő, hanem egy tábormegosztó jelöltet sikerült pajzsra emelniük. Már az október 23-ai ünnep baloldali kudarca is megmutatta, hogy a baloldali pártokkal is hadakozó kormányfőjelölt az érintett pártok támogatói körben mérsékelt népszerűséget remélhet.

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."