Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarország elemi érdeke, hogy a Brexit után is ápolja a brit-magyar kapcsolatokat

Novák Katalin: Magyarország elemi érdeke, hogy a Brexit után is ápolja a brit-magyar kapcsolatokat

Magyarországnak elemi érdeke, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is ápolja a kapcsolatokat Nagy-Britanniával nemcsak kormányzati, hanem pártpolitikai téren is – mondta hétfőn Londonban a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke egynapos londoni látogatásának befejező hivatalos programjaként tárgyalt a londoni parlamentben Jacob Rees-Moggal, a brit kormány parlamenti tevékenységének összehangolásáért felelős kabinetminiszterrel, aki e minőségében a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakcióvezetőjének feladatait is ellátja.

Novák Katalin hétfő este, a megbeszélés után a magyar közmédiának elmondta: azért is fontos volt a találkozó a brit politikussal, mert Magyarország szeretné megtalálni az együttműködés lehetőségeit a brit konzervatívok és a Fidesz, vagyis a két kormánypárt között. Hangsúlyozta: több olyan terület is van, amelyben van lehetőség az együttműködésre. Ezek közé tartozik például a családpolitika, amelyben nagyon sok az azonos pont. Jacob Rees-Mogg olyan konzervatív politikus, aki hisz a hagyományos családokban, ezek védelmének fontosságában, és ezért szomorúan tapasztalja, hogy növekszik az abortuszok száma az Egyesült Királyságban – mondta a családokért felelős miniszter. Novák Katalin elmondta: Rees-Mogg érdeklődéssel hallgatta, hogy Magyarország miként érte el a terhességmegszakítások számának 41 százalékos csökkenését az elmúlt tíz évben. A brit politikus üdvözölte, hogy Magyarországon ugyanebben az időszakban a kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, és jelenleg 27 százalékkal magasabb a termékenységi mutató, mint tíz évvel ezelőtt.

Novák Katalin kiemelte, hogy Nagy-Britanniában éppen ellentétes irányú a folyamat. A családpolitikában elért magyar tapasztalatok, eredmények foglalkoztatják a briteket. Rees-Mogg elismerően szólt például a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák személyijövedelemadó-mentességéről, és kijelentette: Nagy-Britanniában is szükség lenne egy olyan szakpolitikára, amely az adózás révén támogatja a gyermekvállalást – mondta Novák Katalin. Hozzátette: Magyarországon a gyermekvállalási kedv és a házasságkötések számának növekedése, a válások és az abortuszok számának csökkenése nem ment a gazdaság teljesítményének rovására, sőt a munkanélküliség alacsonyabb, mint korábban, és a nők foglalkoztatottsága is nőtt. Ez olyan érdekesség, amely miatt a brit fél szeretné a magyar példát közelebbről is tanulmányozni – mondta a miniszter. Novák Katalin kijelentette: fontos lenne európai szinten levonni a Brexit tanulságait és megvizsgálni a következmények mellett az okokat is. Hozzátette: úgy látja, hogy az európai intézmények nem vonták le a Brexitből a szükséges következtetéseket, és ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, sőt követik el már most is, például Lengyelország vagy Magyarország meghurcolásával, figyelmen kívül hagyva a nemzeti sajátosságokat.

PestiSracok facebook image

hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: véleménye szerint ez a Brexit egyik tanulsága, és ezt a tanulságot nem sikerült európai uniós szinten megérteni. A miniszter elmondta: folyamatos tárgyalások folynak Magyarország és Nagy-Britannia között annak érdekében, hogy a lehető legkisebb kár érje a magyar vállalkozásokat, a magyar diákokat a Brexit nyomán. Nehézségek már most is vannak, például a diákok költségei megemelkednek, a magyar vállalkozókat és diákokat nem ugyanolyan jogosultságok illetik meg Nagy-Britanniában, mint a brit EU-tagság idején – hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: azért is találkozott a nap folyamán Nagy-Britanniában tanuló magyar diákokkal, hogy kiderüljön, Magyarország miben tud nekik segíteni. Ha elvész annak a lehetősége, hogy a nagy múltú, nagyon magas színvonalú oktatást nyújtó brit egyetemeken az európai diákok versenyképes tudáshoz juthassanak, azt egy idő után Európa globális versenyképessége is megsínylené – mondta hétfő esti londoni nyilatkozatában Novák Katalin.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.