Pesti Srácok

Putyinnal tárgyalt a CIA igazgatója

Putyinnal tárgyalt a CIA igazgatója

A CIA igazgatója múlt heti moszkvai látogatása során regionális konfliktusokról telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn.

A felek megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, a két ország közötti diplomáciai válságot, "véleményt cseréltek regionális konfliktusokról", illetve a hekkertámadásokkal kapcsolatos korábbi kölcsönös vádaskodások nyomán kiberbiztonsági kérdésekről is egyeztettek - tette hozzá Peszkov, további részletek ismertetése nélkül. Az Egyesült Államok korábban Oroszországot hibáztatta a kibertámadásokért, Moszkva pedig azzal vádolta meg Washingtont, hogy beavatkozott a szeptemberi dumaválasztásba. Az EU azzal vádolta Oroszországot, hogy célzott kibertámadásokat hajt végre politikusok, a sajtó és a civil társadalom képviselői ellen, amit azonban Moszkva elutasít.

Az AFP szerint gyakran a legtapasztaltabb amerikai diplomataként emlegetett William Burns moszkvai látogatására november 2-3. között került sor Joe Biden amerikai elnök kérésére - tájékoztatott a moszkvai amerikai nagykövetség. A CNN amerikai televíziós csatorna szerint a CIA igazgatója azért sietett az orosz fővárosba, hogy figyelmeztesse Moszkvát az orosz-ukrán határon állomásozó csapatai további megerősítése ellen, és állítólag telefon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is az igazgató oroszországi tárgyalásairól.

Az amerikai hírszerzés vezetőjének látogatására, amelyet Washington előre nem jelentett be, azt követően került sor, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat egy sor vitás kérdés ásta alá, köztük az ukrajnai konfliktus. November elején Ukrajna ugyan tagadta, hogy moszkvai csapaterősítésre került volna sor az ország keleti határán, de az amerikai média aggodalmának adott hangot a térségbeli orosz katonai csapatmozgások miatt. A kelet-ukrajnai Donbasz régióban 2014 óta zajlik polgárháború a kijevi csapatok és az oroszbarát szeparatisták között, ami már eddig is 13 ezer halálos áldozattal járt. Az AFP szerint a fegyveres konfliktus mögött sokan a Kremlt sejtik, amely azonban tagadja a fenti vádakat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.