Pesti Srácok

Rendszeresen antiszemita nézeteket terjesztett, lemondott egy holland műsorszolgáltató vezetője

Rendszeresen antiszemita nézeteket terjesztett, lemondott egy holland műsorszolgáltató vezetője

Antiszemitizmus vádja miatt lemondott Taco Dankers, a holland jobboldali Ongehoord Nederland (ON!) műsorszolgáltató egyesület vezetője – közölte csütörtökön az NLTimes helyi hírportál Dankers bejelentését idézve.

Az ON! felügyelőbizottságának elnöke azért kényszerült lemondásra, mert az NRC Handelsblad című napilap szerdán megjelent cikke szerint a Gefira elemzőintézet igazgatójaként "rendszeresen antiszemita nézeteket terjesztett". A holland közmédia-alapítvány megdöbbenését fejezte ki az üggyel kapcsolatban, míg az ON! igazgatótanácsa megerősítette: szavakban és tettekben egyaránt kiáll az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Arie Slob holland oktatási és kulturális miniszter a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: bölcs dolog, hogy Dankers távozik az ON!-tól, az antiszemitizmusnak nincs helye semmilyen rendszerben.

– írta Dankers sajtóközleményében, az antiszemitizmus vádját ugyanakkor határozottan elutasította.

PestiSracok facebook image

Az Izraellel kapcsolatos információkra szakosodott, hollandiai központú CIDI intézet csütörtökön közölte, hogy amennyiben jogilag lehetséges, feljelentést kíván tenni Dankers és a Gefira agytröszt ellen. A CIDI igazgatója szerint Dankers kijelentéseiben mindenért a zsidókat hibáztatja, ezért nincs joga arra, hogy Hollandiában közjogi tisztséget töltsön be. Az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzeti koordinátora, Eddo Verdoner az NRC-nek elmondta: az ügyészséghez fog fordulni a Gefira ügyében, mert véleménye szerint az intézet "színtiszta gyűlöletet terjeszt". Azt mondta, hogy az agytröszt egyik legfrissebb, szeptemberi kiadványa egy második világháborús antiszemita pamfletre emlékeztet.

Az ON! műsorszolgáltató 2018-ban jött létre, és idén júliusban csatlakozott a holland közmédiarendszerhez. Célja, hogy olyan kérdésekről készítsen műsorokat, mint a tömeges bevándorlás, a holland kultúra meggyengülése vagy az Európai Unió hatalmi terjeszkedése. Az ON!-t korábban Geert Wilders és Thierry Baudet euroszkeptikus és bevándorlásellenes politikusok is támogatták. A műsorszolgáltató alapítója Haye van der Heyden 2019-ben mondott le vezetői pozíciójáról, mert botrányba keveredett, miután egy rádióműsorban kijelentette: a holokauszttagadóknak teret kellene biztosítani a holland médiában.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.