Pesti Srácok

Szijjártó: a Türk Tanácsban az együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul

Szijjártó: a Türk Tanácsban az együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul

Szijjártó Péter Isztambulban, a Türk Tanács külügyminiszteri ülésén beszélt Magyarország és a tanács többi tagjának együttműködéséről. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Türk Tanácsban az együttműködés egymás kioktatása helyett a kölcsönös tiszteletre alapul, amely a világpolitikából egyre inkább hiányzik, pedig megléte kezelhetőbbé tenné még a legnehezebb kihívásokat is.

A tárcavezető a Türk Tanács csúcstalálkozójáról nyilatkozva úgy vélekedett, hogy "a világpolitika tele van konfliktusokkal, támadásokkal, holott a koronavírus-járvány magával hozhatta volna a kölcsönös tisztelet kultúrájának visszatérését a nemzetközi politikai kapcsolatokba, de sajnos erre eddig nem került sor". Rámutatott: a tanács működése kiváló példája annak, hogy távol eső földrajzi térségek is szoros "kölcsönhatásban" lehetnek egymással, ha a kölcsönös tiszteletre alapítják az együttműködésüket. Emlékeztetett rá, hogy a járvány első hulláma idején a türk országok orvosi eszközökkel, kis híján egymillió védőmaszkkal, maszkgyártáshoz használatos alapanyagokkal, fertőtlenítőszerekkel segítették Magyarországot.

– mondta. Kitért arra is, hogy már Kirgizisztánnal, Törökországgal és Üzbegisztánnal is megállapodás született az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Európa soha nem állt még olyan összetett kihívás előtt a migráció terén, mint napjainkban. Szerinte ráadásul a helyzet súlyosbodása várható, ugyanis naponta már most is 30–35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, és ez a szám növekedni fog. Leszögezte: Magyarországnak és Európának is az az érdeke, hogy a legtávolabb sikerüljön megállítani az illegális bevándorlási hullámokat, ehhez pedig szükség van a térségbeli, illetve a lehetséges migrációs útvonalak mentén fekvő országokra.

– hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a térségbeli országokat afgánok befogadására rászorítani próbáló európai elképzelések gyakorlatilag a 2015-ös hibákat ismételték volna meg.

– tette hozzá. Kijelentette, hogy csak az érintett államok érdekeinek figyelembe vételével, véleményük kikérésével szabad dönteni a velük kapcsolatos kérdésekben. Beszélt arról is, hogy az európai energiaellátás diverzifikálása szempontjából nagyon fontos lenne az együttműködés a türk országokkal. Ehhez viszont szerinte elengedhetetlen lenne a kölcsönös tisztelet a "folyamatos kioktatás és leckéztetés" helyett. Elmondta, hogy Azerbajdzsán jelentős gázforrásokkal rendelkezik, amelyekkel újabb forrás nyílhat meg Európa számára, amennyiben a már meglévő vezeték kapacitását megnövelik. Emellett pedig Türkmenisztánban is komoly források találhatók.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.