Pesti Srácok

Szijjártó: egyértelmű sikertörténet a magyar–dél-koreai gazdasági együttműködés

Szijjártó: egyértelmű sikertörténet a magyar–dél-koreai gazdasági együttműködés

Egyértelmű sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés, ami abból is látszik, hogy az elmúlt húsz évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene a tízszeresére nőtt – jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter miután több dél-koreai vállalatvezetővel egyeztetett hivatalában.

A közlemény szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mostani alkalmat megelőzően utoljára 2001-ben fogadták a dél-koreai elnököt Magyarországon, azóta pedig jelentősen felértékelődött a két ország kapcsolata. Erre jó példa szerinte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette a 4,5 milliárd dollárt, azonban idén még ennél is magasabb lesz, és rekordot fog dönteni.

– közölte. Hozzátette, hogy mára a kelet-ázsiai ország cégei jelentik a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a dél-koreai vállalatok vezető szerepet játszanak az elektromos autóiparban a világpiacon, és ők diktálják a tempót az elektromos akkumulátorok gyártásában.

PestiSracok facebook image

– mondta. Arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Mun Dzsein dél-koreai elnök találkozója előtt több dél-koreai nagyvállalat, például a Samsung, az SK Innovation és a Lotte Aluminium vezetőjével is gazdasági tárgyalásokra kerül sor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Leszögezte: a magyar beruházási környezet továbbra is a legkedvezőbb Európában, ami fontos ahhoz, hogy minél nagyobb szeletet sikerüljön kihasítani a dél-koreai vállalatok Európa iránti növekvő érdeklődéséből.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?