Pesti Srácok

Szijjártó: hazánk 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában

Szijjártó: hazánk 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában

Magyarország 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában, ami az eddigi legnagyobb volumenű program, amelyet hazánk eddig valaha is elindított Afrikában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Kigaliban.

A tárcavezető a ruandai kollégájával, Vincent Birutával tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy ezen program keretében magyar cégek segítségével kerül sor Kigali vízgazdálkodási létesítményeinek fejlesztésére, amely munkálatok több mint felét végzik majd a magyar vállalatok. Az afrikai projekt része a főváros víztisztító telepének felújítása és bővítése, amelynek során a magyar vállalatok nemcsak a tervezési fázisban vesznek részt, hanem biztosítják a magyar gyártású eszközök telepítésének műszaki felügyeletét. Egyebek mellett korszerűsítik a berendezéseket, tizenötezerről harminchatezer köbméterre növelik a napi kapacitást, illetve hat kilométer hosszú csővezeték-hálózatot építenek.

– mutatott rá a miniszter. Kiemelte, hogy az afrikai országok piacai hatalmas lehetőségeket tartogatnak a fejlett technológiákkal rendelkező magyar vállalatok számára, ezért a kormány támogatja az itteni beruházásokat, mindezzel pedig hozzájárul az afrikai ország életszínvonalának növeléséhez.

PestiSracok facebook image

Elmondta, hogy a ruandai kormány segítségkérésének eleget téve, Magyarország háromszázezer adag koronavírus elleni vakcinát adományoz Ruandának (kétszázezret az AstraZeneca készítményéből, százezret a Sinopharméból), így gyorsítva az oltási kampányt és az emberi életek mentését. Leszögezte, hogy Magyarország elegendő vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy mindenki felvehesse az első, a második és a harmadik oltást, ami mellett biztonsági tartalék is van, így a kormány segíthet más, nehezebb helyzetben lévő államoknak. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világjárvány világosan megmutatta, hogy a világ országai milyen kölcsönös függőségben vannak egymással a földrajzi távolságoktól függetlenül, és emlékeztetett rá, hogy Ruanda az első hullám során segített a magyar állampolgárok hazaszállításában.

– mondta. Emellett kiemelte, hogy a jelentősen bővülő kétoldalú együttműködést az is előmozdíthatja, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Kigaliban. Továbbá beszámolt arról is, hogy a jelenlegi húsz magyarországi ösztöndíjas helyre 319 ruandai hallgató jelentkezett, ami jól jelzi a nagyfokú érdeklődést. Elmondta, hogy a nap folyamán együttműködési megállapodást írnak alá a vakcinagyártási kapacitások létrehozása terén. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon jövő évben megkezdi működését a Nemzeti Oltóanyaggyár, ugyanakkor Ruanda is célként tűzte ki, hogy képessé váljon vakcinák előállítására. Szerinte ez üdvözlendő, mivel minél több helyen zajlik a gyártás világszerte, annál több oltóanyag fog az emberiség rendelkezésére állni.

Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett Ruandában.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.