Pesti Srácok

Trócsányi László: az EU-ban egy szűk kör kezében van a valódi hatalom

null

Visszautasította az Európa-ellenesség vádját Trócsányi László fideszes EP-képviselő a Le Point című francia hetilapnak adott mai interjújában, amelyben azonban bírálatának is hangot adott az Európai Unió kapcsán, kiemelve, hogy az unióban a valódi hatalom egy szűk kör kezében van.

– jelentette ki Trócsányi László. Rámutatott, hogy az Európai Parlamentben elvileg ugyan minden tagállam egyenlő, de "a valódi hatalom egy szűk kör kezében van", és a döntések meghozatala zárt ajtók mögött történik. A képviselő hangsúlyozta, hogy a legfontosabb kérdés ma a "központosítás" és a "szubszidiaritás" ügye.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Trócsányi László úgy vélekedett, hogy a polgárok számára az európai intézmények érthetetlenül működnek, ugyanakkor gyors eredményeket szeretnének látni.

– tette hozzá.

Trócsányi megnevezte a központosítás egyik legnagyobb hívét

Trócsányi László a központosítás nagy híveként Guy Verhofstadt belga liberális képviselőt emelte ki, aki szerinte már nem is államokról, hanem csak európai polgárokról beszél.

– fogalmazott a magyar politikus. Majd leszögezte:

Trócsányi László kifejtette: az "európai démosz" fogalmának erőltetése csak növeli a szakadékot a skandinávok és a dél-európaiak, illetve a Nyugat és a Kelet között.

– fogalmazott.

Fontos lenne az egység

AZ EP-képviselő az interjú későbbi részében kifejtette: "Európa ma olyan, mint a Szent Római Birodalom, amely meghozza a döntéseket és közben Közép-Európát olyan periférikus régiónak tekinti, amelynek az a feladata, hogy egyszerűen kövesse a meghozott döntéseket".

– tette hozzá. Az uniós intézmények közti küzdelem kapcsán Trócsányi László úgy fogalmazott: az Európai Parlament mindig több hatalmat és jogkört akar, az Európai Bizottság pedig fél ettől a Parlamenttől, és folyamatosan nyomás alatt dolgozik. Az EP-képviselő elmondta: "alulról felfelé szerveződő" Európát szeretne, kiemelve, hogy nem utasítja el az európai együttműködést, amelynek hasznos hozadékaiként példaként említette az Erasmus programot, a négy alapszabadságot (áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad mozgása), a schengeni övezetet és a versenyjogot is.

– hangsúlyozta. Egyúttal leszögezte: ha valódi probléma merül fel, az Európai Unió nem képes azt megoldani. Szerinte ilyen például a Fehéroroszországra és Oroszországra kirótt szankciók ügye.

A néppárt balra húz

Az Európai Néppártról elmondta, hogy nincsen semmilyen befolyása a többséget alkotó pártokra; éppen a többi párt, így a szocialisták és az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) befolyásolják a néppárt felfogását, és balra húzzák.

– fogalmazott Trócsányi László.

– szögezte le.

Orbán Viktor bátor lépéseket tett

Orbán Viktor miniszterelnök a jövő évi választásokon történő indulása kapcsán Trócsányi elmondta: a miniszterelnök olyan alapvető kérdésekben fogalmazott meg határozott álláspontot, amelyekkel mások nem mertek ellenkezni és mindent elfogadtak.

– fogalmazott Trócsányi, és egyúttal azt vetette az Európai Parlament, illetve vele Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője szemére, hogy "vörös szőnyeget gördít" Orbán Viktor ellenfele, Márki-Zay Péter elé, "akiről semmit sem tudni, akinek még igazi pártja sincsen és aki a Jobbikhoz kötődik". Hozzáfűzte:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila