Pesti Srácok

Nyolcszázmilliós adócsalással vádolt bűnszervezet tagjait tartóztatták le

null

A költségvetésnek 820 millió forint kárt okozó, személybiztonságra és takarításra szakosodott budapesti bűnszervezet három irányítóját tartóztatták le Pécsen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a bűnszervezet szövevényes cégláncolatban tüntette el az áfát és a foglalkoztatás után fizetendő adót, és ezzel a költségvetésnek 820 millió forint kárt okozott. A bűnözői csoport húsz tagját hallgatták már ki gyanúsítottként, a három irányítót pedig letartóztatták.

A gyanú szerint a bűnszervezet többszintű cégláncolatot működtetett, kiterjedt alvállalkozói hálóval. A cégek egy része valódi tevékenységet nem végzett, nem volt meg a szükséges technikai és személyi hátterük sem, és a cégeket külföldi strómanok vezették. A ténylegesen a szervezet más szintjein dolgozó munkavállalókat névleg ezekhez a társaságokhoz jelentették be, és az adót, valamint a járulékokat nem fizették meg utánuk. A kamucégek fiktív szolgáltatásairól kiállított számlák ellenértéke is a fővállalkozókhoz került, akik a nettó munkabérek kifizetése után maradó összeget – az áfa megfizetése nélkül – szétosztották maguk között – írták.

A nyomozók huszonhat helyszínen húsz gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, köztük a bűnszervezet három irányítóját; utóbbiak letartóztatását elrendelte a bíróság. Húsz ingatlant, mintegy negyven gépjárművet, céges tárgyi eszközöket, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le vagy vettek zár alá a nyomozók. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás – jelezte a sajtóreferens.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.