Pesti Srácok

Varga Judit: Pénzért cserébe a gyermekeink lelkét akarja Brüsszel

null

Kitartunk amellett, hogy meg kell fékezni a gyermekekre irányuló egyre agresszívabb szexuális propagandát – írta csütörtökön a Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Európában elsőként a magyarok mondhatják el országos népszavazáson, hogy mit gondolnak minderről.

A tárcavezető kiemelte: azért támadják most hazánkat, mert meg akarjuk védeni gyermekeinket a genderőrülettől.

– tette fel a kérdést Varga Judit, majd kiemelte: élő, megkötött szerződéseink vannak azokra a forrásokra, amik járnak a magyar embereknek.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

A tárcavezető felidézte: míg 2015-ben azért támadták Magyarországot, mert megvédte a határait, most azért indítottak hadjáratot, mert meg akarjuk védeni gyermekeinket.

– fogalmazott. Varga Judit jelezte, hogy a nyáron indított támadássorozat csütörtökön újabb fejezetéhez érkezett: az Európai Bizottság (EB) a kötelezettségszegési eljárást további szakaszba léptette Magyarország ellen, az uniós joggal összeegyeztethetetlennek bélyegezve a magyar gyermekvédelmi törvényt. A miniszter rögzítette: az, hogy a magyar gyerekeket hogyan nevelik, a magyar szülők kizárólagos joga.

– hangsúlyozta. Szavai szerint hiába fejtette ki a kormány részletesen, jogi érvek mentén álláspontját, azt az EB rendre figyelmen kívül hagyja és egyből ideológiai hadviselésbe kezd. Varga Judit bejegyzésében a leghelyesebbnek azt nevezte, ha az emberek népszavazáson döntik el a vitát.

– fogalmazott. Egyúttal azt írta: kitartanak amellett, hogy meg kell fékezni a gyermekekre irányuló egyre agresszívabb szexuális propagandát és – mint írta – ebben az álláspontunkban a nemzeti konzultáció is megerősített minket, hiszen a válaszadók 97 százaléka értett velünk egyet. A miniszter leszögezte azt is, hogy Magyarország meg kívánja és meg is fogja védeni kultúráját, nemzeti identitását és ebből fakadó családi értékeit.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.